KuriózumEladta éttermét, hogy segíteni tudjon beteg alkalmazottján

Eladta éttermét, hogy segíteni tudjon beteg alkalmazottján

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Sokak számára hihetetlen történet zajlik Texasban, ahol egy étterem-tulajdonos úgy döntött, eladja 500 négyzetméteres vendéglőjét, hogy az így befolyó jövedelemből finanszírozni tudja egyik alkalmazottjának orvosi kezelését, aki agydaganatban szenved.

best-boss-ever

A 19 éves lánynak ugyanis nincs egészségügyi biztosítása, ezért eddig nem tudta megengedni magának a szükséges vizsgálatokat. Brittany Mathis ezért még azt sem tudja, hogy daganata jóindulatú vagy rosszindulatú. A fiatal lány édesapja is hasonló betegségben szenvedett, ám már nem érhette meg a jó hírt, nemrég hunyt el.

„A családja keményen dolgozik, Britannynak pedig rendkívül nehéz élete volt, ennek ellenére soha nem kért segítséget. Egyszerűen nem tudok tétlenül ülni és nézni ezt. Meg kell próbálnom tenni valamit abban a reményben, hogy segíteni tudok” – mondta Michael De Beyer, aki 17 év után adott túl a tulajdonában lévő éttermen.

A fiatal lánynak az édesanyja és a lánytestvére is az étteremben dolgozott, akik még nem tudták feldolgozni főnökük nagylelkű bejelentését.

„Sohasem gondoltam volna, hogy valaki ehhez hasonlót cselekedjék. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam” – mondta Britanny Mathis.

http://www.youtube.com/watch?v=KnoUSMpEFMA

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek