Az emberek általában nem sok mindenre emlékeznek életük első néhány évéből, amit csecsemőkori amnéziának is neveznek. A Science című folyóiratban csütörtökön megjelent új tanulmány azonban azt mutatja, hogy a csecsemők mégis elraktároznak emlékeket. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért nem tudunk hozzáférni ezekhez az emlékekhez a későbbi életszakaszokban.
„Mindig is lenyűgözött ez a rejtélyes rés, amely a személyes történetünkben van” – mondta Nick Turk-Browne, a Yale pszichológiaprofesszora, a tanulmány vezető szerzője.
A kisgyerekek fantasztikus tanulási készséggel rendelkeznek – megtanulnak beszélni, járni, tárgyakat felismerni, társas kapcsolatokat kialakítani. „Mégsem emlékszünk ezekre az élményekre” – mondja Turk-Browne.
Sigmund Freud úgy vélte, hogy a korai emlékek egy elnyomó mechanizmus révén válnak hozzáférhetetlenné a tudat számára. A modern elméletek szerint azonban inkább a hippokampusz, az agynak az epizodikus emlékezethez nélkülözhetetlen része a felelős ezért, amely a korai gyerekkorban még nem fejlődik ki teljesen.
A frissen megjelent tanulmány szerzői korábbi, viselkedést tanulmányozó vizsgálatokra alapozták a munkájukat, amelyek kimutatták, hogy azok a csecsemők, akik még nem tudják verbalizálni az emlékeiket, hajlamosak hosszabb ideig nézegetni a számukra már ismert tárgyakat.
Ezzel párhuzamosan a patkányok agyi aktivitását vizsgáló legújabb tanulmányok kimutatták, hogy az úgynevezett engramok – az emlékeket tároló sejtek konfigurációi, emléknyomok – a fiatal egyedekben kialakulnak ugyan, de az idő múlásával hozzáférhetetlenné válnak.
A csecsemők esetében azonban az agyi aktivitás megfigyelése nehézséget jelentett mágnesesrezonancia-képalkotás segítségével, mivel nem maradnak mozdulatlanok az MRI-gépekben. Nick Turk-Browne professzor csapata ennek az akadálynak a leküzdésére különböző módszereket dolgozott ki: plüssállatokat adtak a babáknak, párnákkal támasztották alá a fejüket, és pszichedelikus motívumok vetítettek ki, hogy fenntartsák a babák figyelmét.
A kutatók több száz vizsgálatot végeztek, hogy kompenzálják azt a tényt, hogy sok kép minden igyekezetük ellenére is homályos maradt. A kísérletben összesen 26 csecsemő agyát vizsgálták meg, a babák fele egy évnél fiatalabb, fele pedig egy évnél idősebb volt.
Kezdetben arcokat vagy tárgyakat ábrázoló képeket mutattak a babáknak. Ezután egy már látott képet mutattak nekik egy új képpel egy időben.
„Megmértük, hogy mennyi időt töltöttek az ismerős képek nézegetésével, és ez a mércénk a képmemóriájuk megítéléséhez” – mondta a vizsgálatot koordináló kutató.
A tudósok az agyi aktivitást vizsgálva megerősítették, hogy a hippokampusz már fiatal korban aktív volt az emlékezet kódolásában. A 13 egyévesnél idősebb gyerek közül 11 esetében figyelték meg ezt az aktivitást, az egyévesnél fiatalabbaknál azonban nem. A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál a csecsemőknél, amelyek a legjobb memóriateljesítményt mutatták, magasabb volt a hippokampusz aktivitása.
„Tanulmányunkból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a csecsemők körülbelül 12 hónapos koruktól képesek epizodikus emlékeket kódolni a hippokampuszban” – hangsúlyozta Nick Turk-Browne.
De hogy mi történik ezekkel a korai emlékekkel, az továbbra is rejtély. Talán soha nem szilárdulnak meg teljesen a hosszú távú memóriában, vagy talán jelen vannak, de hozzáférhetetlenné válnak.
Nick Turk-Brown az utóbbi hipotézist támogatja, és jelenleg egy új vizsgálatot koordinál, amelynek célja annak megállapítása, hogy a csecsemők, kisgyerekek és nagyobb gyerekek felismerik-e a korábban már látott képeket.
A korai eredmények arra utalnak, hogy az emlékek hároméves korig fennmaradhatnak, mielőtt elhalványulnának. A kutatók szeretnék kideríteni, hogy ezeknek a korai emlékeknek a töredékei később is újra aktiválódhatnak-e az életben.
