Több, egyetemet végzett sikeres fiatal találkozót szervezett, amelyre kedvenc professzorukat is meghívták, aki úgy döntött, hogy vállalja a házigazda szerepét, így az összejövetelre a lakásán került sor. A fiatalok többsége ugyan elégedett volt az életével, de egyik pillanatban szinte mindenki a stresszről és idegességről kezdett beszélni, amely jelentősen megnehezíti életüket úgy a munkahelyükön, mint a családi életben.
A professzor nagyon örült, hogy láthatta tanítványait, így kiment a konyhába, hogy kávét főzzön. Mikor visszatért közéjük, egy kávéskészletet is magával hozott, volt porcelán, üveg, műanyag, kristály csésze. Az egyik olcsónak tűnt, a másik meg értékesnek és drágának.
Amikor a diákok kezükbe vették az értékesnek tűnő csészéket, az olcsó, értékteleneknek tartottak az asztalon maradtak, a professzor így szólt: “Ha megfigyelik, a drágának és értékesnek gondolt csészéket mind felvették az asztalról, az olcsók és értéktelennek pedig ott maradtak. Még ha normális is az, hogy az ember a legjobbat akarja magának, igazából az minden stressz forrása. Azt biztosan állíthatjuk, hogy a drágább csésze önmagában nem fogja finomabbá változtatni a kávét. A lényeg a kávén van, nem a csészén, mégis a legszebb csészéket kapkodta el mindenki. Gondoljanak bele: az élet olyan mint a kávé, a munkahelyük, pénzük, rangjuk meg mint a csésze. A csésze csak egy tárgy, amely az életet tartja, így nem számít, hogy drága, vagy olcsó csészéből isszuk-e a kávét, vagy sem, mert az az ízen, az aromán semmit nem változtat.
Néha túl sokat foglalkozunk a csészékkel, ahelyett, hogy a kávé zamatát élveznénk. A legboldogabb embereknek nincs mindenük meg az életben, ők meg teremtik azokat a dolgokat, amelyek igazán boldoggá teszik őket. Egyszerűen, jószívűen, szeretetben élnek.”
