A 40 éves Brocarde még 2022 novemberében jelentette be a sokkoló hírt, miszerint előző nap, október 31-én, vagyis halloween napján feleségül ment egy viktoriánus korabeli kísértethez, nemrég pedig arról számolt be, hogy elvált szellem-férjétől, Edwardótól.
Brocarde azt mondta, az „ördögien jóképű” katona egy viharos éjszakán egyszerűen berontott a hálószobájába, és onnantól kezdve „a sorsuk megpecsételődött”.
A nő elmondása szerint úgy döntöttek, hogy mindössze öt hónapos ismeretség után összeházasodnak, és tavaly halloweenkor tartották az esküvőjüket.
Ezután azonban a dolgok gyorsan rosszra fordultak. Brocarde szerint Edwardo a walesi Barry Islanden töltött nászútjukon berúgott, és rendkívül birtoklóan viselkedett. Ráadásul a szellem állítólag „nyugtalanító vonzalmat” táplált Marilyn Monroe iránt, amit a nő nem nézett jó szemmel.
Brocarde szerint Edwardo néha napokra eltűnt, majd amikor visszatért, csak úgy bűzlött Chanel No.5 parfümtől, ami Monroe kedvenc illata volt. Bár a nő azt mondja, először megpróbált határokat szabni a férjének, ettől a szellem csak dührohamokat kapott.
Ezért Brocarde úgy döntött, hogy visszatér a kápolnába, ahol „összeházasodtak”, és egy ördögűzéssel megszabadul a férjétől.
„A kapcsolatunk kezdettől fogva mindig is viharos volt, mivel Edwardo hol fenyegető és birtokló volt, hol pedig meleg és intenzív, de lassan belefáradtam, hogy egy szabad szellem felesége legyek, mivel rendkívül következetlen volt, és alig volt jelen. Arra a következtetésre jutottam, hogy az Edwardóval való utazásomnak nincs pozitív végkifejlete, és az energiája lehúzott engem” – mondta a nő.
„Nem volt kifejezett szakító beszélgetés. Egy médiumhoz fordultam, hogy segítsen határokat szabni az Edwardóval való kapcsolatomban, és megpróbáljam megszelídíteni, de ez nem működött, egyre agresszívabbá vált, és elkezdett kísérteni egy síró kisbaba hangjával. Arra a következtetésre jutottam, hogy az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljak Edwardótól, az ördögűzés, így belevágtam a gyötrelmes folyamatba abban a kápolnában, ahol összeházasodtunk. Az órákig tartó folyamat után végre megtisztult tőle a szervezetem, könnyűnek és szabadnak éreztem magamat, és izgatott voltam, hogy megszabadultam ettől a zaklatott lélektől” – mondta Brocarde, hozzátéve, hogy az ördögűzés óta nem érzékelte a szellem jelenlétét.
„Egészen határozottan kijelentem, hogy többé nem akarom, hogy Edwardo kísértsen, így a jelenléte nem kívánatos az életemben.”
Brocarde, aki énekesnő, egy dalt is írt a furcsa kapcsolatról, ami elmondása szerint a továbblépését szimbolizálja.