Ez a szívfacsaró levél nemrég terjedt el az internetet, egy kutyus írta a gazdájának. Az eb úgy döntött, hogy elhagyja otthonát. Az ok nagyon szívbemarkoló.
Kedves gazdim!
Mikor elolvasod ezt a levelet, én már nem leszek ebben a házban, amire eddig az otthonomként tekintettem. A hátizsákomban csak a legszükségesebbeket pakoltam be, egy kis melegítőt, hogy ha hideg, szeles lesz idő, ne fázzak, két napra való ételt, a kedvenc etető és itató tálammal együtt.
Ha az a kérdés vetődik fel benned, hogy miért döntöttem így, íme, most válaszolok röviden.
Először is, szeretném hogy tudd, sokszor büntettél meg olyan dolgokért, amiben nem voltam hibás. Nem kérdezted meg soha, hogy igazából mi történt, csak megbüntettél, amit tudod jól, hogy nagyon nem szeretek. A helyemre kergettél, ahol órákon keresztül mozdulatlanul kellett feküdnöm.
A másik ok, amiért meghoztam ezt a döntést, hogy szinte sosem voltál otthon, alig vittél ki sétálni, így ha a szőnyegre pisiltem, mindig én voltam a hibás. Ezért ismét büntetés járt. Belegondoltál abba, hogy miért rágom szét a papucsot, mire hazaérsz? Azért mert unatkoztam, mivel órák hosszat egyedül hagytál. Nagyon ritkán vásároltál játékokat nekem, így kellett valamit találnom, ami lefoglal. És mit kaptam mindezért, naná, hogy büntit.
A legfontosabb mégis az, hogy nagyon ritkán simogattál meg, szinte sosem foglalkoztál velem, úgy éreztem, hogy nem szeretsz.
Mikor még kölyök voltam, akkor elválaszthatatlanok voltunk. Én csak adtam, adtam, rajongtam érted, de te végül rám untál, ma már semmi odafigyelést nem kapok tőled.
Így eldöntöttem, hogy lelépek. Jobb az utcán egyedül, mint raboskodni egy olyan házban, ahol már nem törődnek velem.
Ha mégis meggondolnád magad, két napig a sarki bolt előtt leszek. Remélem, hogy értem jössz. Én várni foglak. Mindig
A te Puffod.
