KuriózumEgy japán város korlátozza a telefonhasználatot: „Nem próbálunk senkit irányítani” – üzeni...

Egy japán város korlátozza a telefonhasználatot: „Nem próbálunk senkit irányítani” – üzeni a polgármester

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A polgármester szerint a rendelet nem szab ki semmilyen büntetést, célja, hogy ösztönözze a lakosokat arra, hogy elgondolkodjanak, és az egészségük javára hozzanak döntést. Vannak, akik felháborodtak, hiszen a kormánynak nincs joga megmondani az embereknek, hogyan használják fel a szabadidejüket.

Tojoake város szerdán új rendeletet vezetett be, amely arra kéri a lakosokat, hogy napi két órára korlátozzák a személyes telefonhasználatukat.

Az irányelv nem vonatkozik a munkára vagy a tanulmányokra, de mióta augusztus végén bejelentették, a „kétórás szabály” elterjedt a közösségi médiában, dicséretet, de kemény kritikát is kiváltva.

Az ötlet Masafumi Kokitól, a 68 000 lakosú város polgármesterétől származik. Úgy gondolta, hogy az emberek, különösen a gyerekek, egyre inkább szimbiózisban élnek a digitális eszközeikkel, ezért jó ötlet lenne korlátozni a képernyők előtt töltött időt.

A városi tanácsban 12-7 arányban elfogadott rendelet nagyrészt szimbolikus. A hatóságok nem fogják ellenőrizni az okostelefon-használatot, és nem szabnak ki büntetéseket a kétórás ajánlás túllépéséért – közölték a város tisztviselői.

Japánban azonban erős társadalmi nyomás nehezedik a hivatalos ajánlások betartására, így a hatóságok abban reménykednek, hogy a helyiek önként felvállalják, hogy kevesebb ideig használják a digitális eszközöket, és inkább többet alszanak, valamint több időt töltenek a családjukkal.

A döntést rengeteg kritika érte: “Nem a te dolgod”

Szeptember 2-ig az önkormányzat 155 hívást és 114 e-mailt vagy levelet kapott – körülbelül 30% a rendelet mellett, 70% ellene szavazott.

A kritikusok petíciót terjesztettek, amelyben a rendelet hatályon kívül helyezését követelték, a helyi politikusok pedig a közösségi médiában ellenezték azt.

„Egy mondatban: semmi közöd hozzá” – mondta Mariko Fujie, a toyoake-i politikus, aki a rendelet ellen szavazott.

Fujie hírlevelet osztott meg választóival, amelyben bírálta az okostelefon-használatra vonatkozó korlátozást, azzal érvelve, hogy az „nem tudományos bizonyítékokon alapul” és „hiányzik belőle a gyermekjogi szempont”.

Azt mondta, attól tart, hogy a lakosok kötelesek lesznek betartani a rendeletet.

Takafumi Horie vállalkozó, akit a világhálón durva nyelvezetéről ismernek, nyilvánosan kigúnyolta az ötletet. Mások azt kifogásolták, hogy a kormánynak nincs joga megmondani az embereknek, hogyan hasznosítsák a szabadidejüket.

A polgármester véleménye

Koki polgármester hangsúlyozta, hogy a rendelet célja nem a büntetés, hanem a dolgok átgondolására való ösztönzése. „Ha valaki két órán át csendben van, megáll, és elgondolkodik azon, hogy valójában mennyi időt használja az okostelefonját. Ez a cél”.

A polgármester szerint a rendelet gyökerei nem az elvont elméletben, hanem a Toyoake gyermekei és családjai által megtapasztalt valóságban rejlenek.

Az utóbbi években egyre több diák hagyja abba az iskolába járást a városban, gyakran órákat töltenek otthon, tekintetüket okostelefonjukra szegezve. Koki nem hibáztatja közvetlenül a telefonokat, de szerinte azok gyorsan a magányos és elszigetelt gyerekek fő szórakozási formájává válnak.

„A középiskolás diákok gyakran kapnak saját szobát és saját telefont” – mondja. „Mivel nincs más dolguk, órákat töltenek a képernyők bámulásával. A nappal éjszakába fordul, az alvásuk romlik, és a ciklus ismétlődik” – tette hozzá a polgármester.

A városházáról érkező jelentések tovább súlyosbították az aggodalmát. Az orvosi vizsgálatok során a tisztviselők észrevették, hogy az anyák odaadják a telefonjukat gyerekeiknek, hogy azzal foglalják le őket.

Ezért – mondta – a város egy merész lépésre szánta el magát: rendeleté alakította a problémát, és egyáltalán nem azért, hogy az embereket ellenőrizzék.

„Ha csak egy röpiratot vagy egy szlogent adtunk volna ki, az emberek figyelmen kívül hagyták volna” – mondta Koki. „De azzal, hogy rendeleté alakítottuk, az emberek komolyan vették” – tette hozzá a polgármester.

„Nem próbálunk senkit irányítani”

A képernyő előtt töltött idő szabályozására irányuló erőfeszítések nem számítanak újdonságnak Japánban, amely a világ egyik legfejlettebb technológiai társadalma, és olyan techóriások szülőhelye, mint a Nintendo és a Sony.

Egy tavaly elvégzett kormányzati tanulmány szerint a japán általános és középiskolás diákok átlagosan napi öt órát használják a telefonjukat.

2020-ban a japán Shikoku szigetén található Kagawa prefektúra hasonló intézkedést hozott a fiatalok videojátékokkal töltött idejének korlátozására, ami tiltakozásokat váltott ki, sőt be is perelték őket.

A kísérlet sikerességéről szóló tanulmány eredményeit még nem tették közzé.

A Toyoake tisztviselői által választott időintervallum, a két óra, nem volt véletlenszerű. A város tisztviselői vitatták meg, hogy az embereknek reálisan mennyi idejük van a munka, az iskola és az alvás között.

A gyermekek és felnőttek számára ajánlott alvási időről szóló tanulmányok segítettek a tervezet meghatározásában. Végül egy szimbolikus számban egyeztek meg: hétköznapokon kevesebb mint két óra.

„Természetesen, ha három vagy akár öt órán át használod a telefonodat, az nem probléma” – magyarázta Koki. „De ha célt adsz az embereknek, akkor van idő másra is” – tette hozzá.

A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a rendelet jogszerű: a Kagawa prefektúra szigorúbb, 2020-as, a játékfüggőséget célzó törvényével ellentétben a Toyoake-é nem ír elő kötelezettségeket és büntetéseket.

„Ez pusztán idealizmus” – mondta a polgármester. „Nem próbálunk senkit irányítani” – biztosította a lakosságot.

„Az alvásról, a családról és a jólétről van szó. Ha a rendelet arra késztet akár csak néhány embert, hogy megálljon és elgondolkozzon a szokásairól, akkor már megérte” – tette hozzá Koki.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek