Azon a napon, mikor hozzám költözött, a konyhaszekrény összes ajtóját, fiókját kinyitotta és megállapította, hogy a polcok nincsenek papírral bélelve, lefedve.
A polcaidon nincsenek papírok? Muszáj lesz tenni, mert addig az edényeket nem tudjuk ide betenni – mondta.
Miért is? – kérdeztem érdeklődve.
Hogy az edények tiszták maradjanak – válaszolta.
Nem értettem, hogy hogyan tudjuk azzal megakadályozni az edények porosodását, hogy papírlapokra tesszük rá azokat. De végül is, tudtam, hogy mikor kell befognom a számat.
És eljött az a nap is, amikor a vécéülőke födelét felhajtva hagytam.
Hajtsd le az ülőkét, ha végeztél, tisztelj meg ennyivel – mondta mérgesen.
Mi otthon nem kellett visszahajtsuk – mondtam bátortalanul.
Az idők változnak – vetett véget a beszélgetésnek.
Ahogy teltek a napok, hetek, megtanultam, hogy miként kell a fogkefét tárolni, melyik törölközőt mire kell használni, a kanalakat hova kell helyezni tálaláskor.
Rájöttem, hogy talán sosem fogom megérteni a feleségemet. Ő az, aki ábécé sorrendbe rakja a fűszereket, minden étkezés után elmosogat, majd egy tiszta ronggyal eltörölgeti az edényeket. Különválogatja a ruhákat, mielőtt a mosógépbe tenné.
Télen egy ősrégi téli kabátot hord, amely úgy néz ki, mintha Sherlock Holmes-é lett volna.
Vehetünk egy újat, ha szeretnéd – igyekeztem meggyőzni, hogy többé ne viselje.
Nincs szükségem másra, ez még a nagymamámé volt, szeretem hordani, nagyon kényelmes – közölte.
Mikor gyerekeink születtek, nagyon furán kezdett viselkedni. Egész nap pizsamában volt, ha parkba is kimentek, ő sosem ült le. Azonnal odarohant bármelyik gyerekünkhöz, amelyik sírni kezdett. A többi kismama mondta, hogy hagyni is kell sírni őket, hiszen az jót tesz a tüdeiknek is.
Az jobb hatással van a szívükre, ha mosolyognak – felelte a feleségem.
Egyik reggel munkába igyekeztem, mikor észrevettem, hogy a feleségem elnyújtózva fekszik még az ágyon.
Mi történt?
Semmi. Minden remek. Egész éjszaka aludtam, nem kellett felkeljek a gyermekek miatt. – mondta.
Aha.
Ez az első olyan éjszaka a négy év alatt, amikor nyugodtan tudtam aludni egész éjjel.
Négy év? Először, ennyi idő alatt? Az rengeteg. Nem is vettem észre. Miért nem szólt nekem semmit? Segítettem volna.
Egyik nap összevesztünk, eléggé megsértettem. Ő erre felrohant sírva a hálószobába. Bocsánatot kértem. Tudta, hogy megbántam, amit mondtam, közben én is sírni kezdtem.
Megbocsátok – mondta mosolyogva.
És valóban komolyan mondta. Többé akkor sem hozta szóba, mikor újból veszekedni kezdtünk, pedig nyugodtan a fejemhez vághatta volna, hogy milyen bunkó voltam akkor.
Nem, sosem fogom megérteni a feleségemet. A lányunk is egyre inkább kezd hasonlítani rá.
Ha olyan lesz, mint az édesanyja, és egy napon férjhez megy, az lesz a legszerencsésebb férfi az életben. És boldogan fognak élni, mindvégig.
