Ann Lapin úgynevezett „ideiglenes szülő”, egy önkéntes, aki segít a biológiai szülőknek és az örökbefogadó szülőknek gondoskodni a kisbabáikról, amíg azok végleg otthonra találnak.
Ann Lapin, aki úgynevezett „ideiglenes szülő” egy esszében számolt be arról, milyen érzés gondoskodni mások újszülött kisbabáiról, mielőtt azok hazamehetnének.
Ann Lapin önkéntesként iratkozott be a New York-i ideiglenes szülő programba, ami egy rendkívül ritka kezdeményezés. Akkor kezdett önkénteskedni, amikor egy helyi édesanya megosztott egy ezzel kapcsolatos bejegyzést egy Yahoo! csoportban. Azóta több tucat csecsemőnek viselte gondját ideiglenes szülőként, és a babák 30%-a végül visszakerült a biológiai szülőkhöz, a többit pedig örökbe fogadták. Lapin elmondta, hogy az önkéntes munka ugyan érzelmileg megterhelő feladat lehet, de megéri.
„Akkor lettem ideiglenes szülő, amikor egy helyi anyuka megosztott egy bejegyzést a Yahoo! csoportunkban. Ez az! Ezt én is meg tudom csinálni! – gondoltam, miközben a képernyőt bámultam. Nagyon izgatott voltam. Úgy éreztem, képtelen vagyok más típusú önkéntes munkát végezni, de végre találtam valamit, amit meg tudok tenni. Úgyhogy jelentkeztünk a férjemmel. És több hónapig tartó orvosi találkozók, háttérellenőrzések, interjúk és közeli barátoktól kapott referencialevelek után elfogadtak bennünket” – írta a nő az esszében. Ideiglenes szülőként Ann Lapin segít abban, hogy az örökbefogadó szülők nagyobb biztonságban érezhessék magukat szülői státuszukban.
Lapin azt írja: „Az ideiglenes szülői program lényege, hogy a biológiai szülők időt nyernek, hogy tisztán lássanak, és ne legyenek nyomás alatt, amikor meghozzák ezt a döntést. Az általam gondozott babák nagyjából 30%-a visszakerült a biológiai szüleihez, a többit pedig örökbe fogadták. Az általam ismert szülőanyák közül sokan a nyitott örökbefogadást választották, találkoztak a potenciális szülőkkel, és ők maguk választottak családot a gyereküknek.” Ann szerint minden eset egyedi, ezért az egyes babákkal kapcsolatos tapasztalatai merőben különböznek egymástól.
„A babák átlagosan néhány hétig maradnak velünk” – mondja. „De az egyik baba 5 napig maradt velünk, a másik kilenc és fél hétig. Bármi is legyen a helyzet, a családom és én készen állunk arra, hogy gondoskodjunk ezekről a babákról, amíg haza nem mehetnek. Bárhol legyen is ez az otthon. Ez a munka érzelmileg is kihívást jelenthet. Egyes biológiai szülők egyáltalán nem lépnek kapcsolatba velünk, miközben meghozzák a fontos döntéseket, mások viszont nagyon is bevonnak a folyamatba. Vannak, akik rendszeresen üzeneteket, képeket várnak, amíg mi gondoskodunk a babáról. Néha heti látogatást terveznek a babákkal. Az egyik anyuka olyan állandó jelenlétté vált az életünkben, hogy a fiam megkérdezte, süthetünk-e neki sütit.”
Egy dolog azonban állandó – a biológiai szülők hálája. Bár Lapinnek saját gyerekei is vannak, ideiglenes szülőként mindig arra gondol, vajon mikor gondoskodhat egy újabb kisbabáról.
„Nem ragaszkodom minden kisbabához. De ragaszkodom magához a tényhez, hogy gondoskodhassak egy gyerekről. Nehezen viselem, amikor itt állok üres karokkal, úgy érzem, elveszítem a célomat. Ezért minden alkalommal, amikor látom, hogy az örökbefogadással foglalkozó ügynökség hív telefonon, megdobban a szívem” – magyarázta. De ez az üresség, amit egy baba elvesztésekor érez, mindig együtt jár a boldogsággal, hogy a babák szerető otthonra leltek.
„Ezek az érzések a szívemből fakadnak, és hálás vagyok érte, hogy részem lehet ezeknek a babáknak a történetében. Még akkor is, ha ez csak néhány röpke pillanatig tart” – összegezte Lapin.
