Edgar Allan Poe egyike a világirodalom legismertebb és legrejtélyesebb szerzőinek. 1809 január 19-én született Bostonban, az Amerikai Egyesült Államokban. A rövid, hátborzongató és misztikus történeteivel egyedülálló műfajt alkotott, és őt tartják a tudományos-fantasztikus irodalom, valamint a „detektívregények” úttörőjének is.
Bár a munkássága briliánsnak minősíthető, Poe élete pontosan annak ellentéte volt: bohém, kicsapongó, mely végül tragikus halálhoz vezetett. Talán épp ez a züllött, ópiummal és alkohollal beszennyezett, romboló életstílus mutatta számára az utat azokhoz a remekművekhez, melyek teljesen átírták a világirodalom esztétikai normáit, és amilyenekre addig még sosem volt példa a szépirodalomban.
A téveszmékkel tarkított 40 éve alatt Edgar Allan Poe több kötetre való verset, prózát és irodalomelméletet publikált. Hatalmas akaraterő élt benne az alkotás iránt. Mindezek ellenére, csupán egyetlen regényt adott ki, Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése (The Narrative of Arthur Gordon Pym of Nantucket) címmel. Ez egy kalandregény, mely 1839-ben jelent meg, és amelyet az évek során rengeteg irodalomkritikával illettek.
Utalás egy tragédiára, ami 46 évvel később be is következett
Poe egyszem regényének főhőse a fiatal Arthur Gordon Pym, aki Nantucket szigetén született, mely híres volt a kikötőjéről és a bálnavadászairól. A cselekmény egy tipikus tengeri kalanddal indul, aztán egyre rejtélyesebbé válik, míg végül szinte lehetetlen követni.
Arthur és legjobb barátja, Augustus Barnard elválaszthatatlanok voltak a tengeren. A legutóbbi bizarr kalandjuk során, a két jóbarát és a legénység további két túlélője egy bárkán találta magát a nyílt vízen, élelem és ivóvíz nélkül. Fogtak egy teknősbékát, de azzal nem laktak jól, így arra a megállapodásra jutottak, hogy egyiküket fel kell áldozni azért, hogy a többiek megmeneküljenek.
A legrövidebb szalmát egy 17 éves fiú, Richard Parker húzta, akit a társai teketóriázás nélkül ki is végeztek, majd el is fogyasztottak. Végül a négyből ketten élték túl a „csónakázást”, míg végül ki nem mentették őket a tengerből.
Maga Edgar Allan Poe „egy nagyon pocsék könyvnek” minősítette a regényét. Ennek ellenére, az ifjú tengerész elbeszélése végül a világirodalom egyik meghatározó szerzeménye lett.
Fél évszázaddal később
Poe története akkor vált igazán hátborzongatóvá, amikor 1884-ben egy Mignonette nevű hajó útra kelt Angliából az ausztrál partokra, Sydneybe. Az inkább jachtnak nevezhető jármű cseppet sem volt alkalmas arra, hogy ekkora távolságot megtegyen, így nem is volt meglepő, amikor az első tengeri viharban léket kapott, és elsüllyedt. A legénység négy tagjának sikerült mentőcsónakba szállnia, azonban idejük arra, hogy felszerelkezzenek élelemmel és ivóvízzel, már nem maradt.
A Mignonette túlélői is teknősbékával próbálkoztak, de végül ők is ugyanarra a drasztikus döntésre jutottak, mint Poe szereplői: feláldozni valakit a többiek életéért. Csakhogy nekik nem volt bátorságuk cselekedni.
Egyikük azonban váratlanul kiesett a csónakból, és jelentős mennyiségű tengervizet ivott. Állandó rosszullét gyötörte, és sehogy sem akart felépülni belőle. Hogy feloldozzák a kínjai alól, végül a társai feláldozták őt, és megitták a vérét, hogy megmeneküljenek. Találják ki, hogy hívták a férfit? Akárcsak Poe regényében, ez a fiatalember is 17 esztendős volt, és Richard Parker volt a neve.
A Mignonette esete még ma is emblematikus Angliában. Amint partra szállt, a három túlélőt elítélték gyilkosságért. Közülük kettő halálbüntetést kapott, utólag azonban módosították az ítéletet, és végül 6 hónap börtönbüntetéssel feloldozást nyertek a bűneik alól.
