Egy nőről, aki hét hónapos terhesen felfedezett egy csomót a mellében, csak a szülés után derült ki, hogy mellrákja van, és az orvosok mindössze egy évet adtak neki. Korábban azt hitték, hogy a tünetei csak a terhesség mellékhatásai, és azt mondták, nincs miért aggódnia. Később azonban kiderült, hogy az újabb diagnózis is téves volt.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A 36 éves ausztrál Keely Langshaw hét hónapos terhes volt második gyerekével, amikor egy borsónyi csomót talált a mellében. Az orvosok biztosították róla, hogy a szülés után is ráér elvégezni a szükséges vizsgálatokat, mivel nem találták aggasztónak a csomót, miután azonban a kislánya megszületett, a nő lesújtó hírt kapott. Megállapították, hogy mellrákja van, ami az egész testében szétterjedt, és azt mondták, körülbelül 12 hónapja lehet hátra.
„Kapcsolatba léptem az orvosommal, aki a megfigyeléseket és a vizsgálatokat végzi, és azt mondta, hogy ez valószínűleg valami terhességgel kapcsolatos dolog, de rajta tartjuk a szemünket” – mondta Keely, aki egyébként félévente járt szűrővizsgálatra, mert tudta, hogy az úgynevezett BRCA1 gén miatt nagyobb valószínűséggel alakulhat ki nála mellrák. A terhessége alatt azonban a vizsgálat szinte lehetetlen volt, mivel ehhez a páciensnek a hasán kell feküdni.

Néhány héttel később Keely vajúdni kezdett, és kislánya, a most 10 hónapos Tottie a vártnál 5 héttel korábban jött a világra, ezért a szülés után még egy hónapig a kórházban kellett maradnia, és ez is késleltette a további vizsgálatokat.
„Ez idő alatt a csomó nagyon gyorsan nőtt. Elérte egy golflabda méretét. Amikor hazaengedték a lányomat a kórházból, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy kivizsgáltassam magamat” – mesélte Keely.
A nőnél ekkor tripla negatív mellrákot diagnosztizáltak, ami a melldaganatok egyik legagresszívebb formája. Keely és férje, a 38 éves Josh azt a hírt kapták, hogy a betegség elterjedt az egész testében, és már csak 12 hónapja van hátra.

„Szó szerint sikítottam, kiadtam egy hangot, amiről azt sem tudom, honnan jött. Le kellett feküdnöm, és sokáig nem tudtam összeszedni magamat. Josh is hisztérikus állapotban volt” – emlékezett vissza a kétgyermekes édesanya. „A következő két hét borzalmas volt. Életünk legsötétebb két hete volt. Állandóan azon kaptuk a másikat, hogy sír egy sarokban.”
Keely 15 kemoterápiás kezelésen esett át, miközben próbált ott lenni két kisgyereke mellett, de a helyzet kilátástalannak tűnt. 8 hónapig tartó bizonytalanság és fájdalmas kezelés után a nő végül jó híreket kapott.
A kemoterápia nemcsak sikeresen elpusztította a daganatos sejteket, de az is kiderült, hogy azok valójában jóindulatúak voltak, és egy ritka autoimmun betegség, az úgynevezett szarkoidózis miatt alakultak ki.

Ez egy ritka, gyulladásos betegség. Jellemzője, hogy az immunrendszer sejtjei apró csomókba, granulómákba tömörülnek. Annak ellenére, hogy ezzel a rémálomnak lényegében vége szakadt, mivel még mindig nagyobb genetikai hajlama van a mellrák kialakulására, Keely a masztektómia mellett döntött.
A kétgyermekes édesanya most abban reménykedik, hogy még hosszú jövő áll előtte, amit a családjával tölthet, és láthatja felnőni a gyerekeit, miután szinte biztos volt benne, hogy nem lesz erre lehetősége.
„Ez az egész annyira más perspektívát adott nekem. Az, hogy először nagyon rossz diagnózist kaptam, majd ez megváltozott, lendületet adott ahhoz, hogy folytassam. Lehetne sokkal rosszabb is a helyzet” – mondta Keely, hozzátéve, hogy még hosszú út áll előtte a szarkoidózis kezelésében.