Valószínűleg mindannyian ismerjük Pinokió, az életre kelt marionett bábu történetét, akinek minden alkalommal megnő az orra, amikor hazudik. A valóságban azonban nehezebb rajtakapni valakit a hazugságon.

Nehéz tetten érnünk a hazug embert. Persze vannak, akik rosszabbul hazudnak, de egyesek a megtévesztés valóságos mesterei. De vajon tényleg tehetetlenek vagyunk egy ilyen emberrel szemben? Ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy valaki igazat mond vagy sem, meg kell próbálnunk azokra a szavakra és kifejezésekre összpontosítani, amelyeket használ.

Azok, akik hazudni próbálnak nekünk, gyakran használják ezt a 7 kifejezést:

1. „Ezt nem lehet bizonyítani.”

Ez azt jelenti, hogy az illető elkövetett egy hibát, de úgy gondolja, nem lehet azt rábizonyítani, ezért megpróbál ezzel védekezni, és így igazolja önmagát.

2. „Ez minden, amit erről a dologról tudok.”

Ha valaki kifejezetten megpróbál elrejteni előlünk valamilyen információt, körültekintetően megválogatja a szavait. Figyeljünk oda a szavaira, mert könnyen megtörténhet, hogy hazudik, vagy legalábbis megpróbál elhallgatni előülünk valamit.

3. „Nem emlékszem erre.”

Az „emlékezetkiesés” kifejezetten jellemző a hazug emberekre. Ha véletlenül felfedezzük, hogy valaki hazudott nekünk, és szembesítjük ezzel, előfordulhat, hogy az illető azt mondja, nem emlékszik a kérdéses pillanat részleteire. Ez a trükk segít neki fenntartani a hazugságot. Ha pedig megkérdeznénk, vajon mi az, amire emlékszik, kitalálna egy újabb hazugságot.

4. „Fogalmam sincs, miről beszélsz.”

Itt már közvetlen tagadással van dolgunk. A hazug ember egyik bevált trükkje, hogy mindent letagad, és nagyon nehéz rávenni, hogy elismerje a bűnösségét.

5. „Vádolsz valamivel?”

A hazug ember ebben az esetben is teljesen ártatlan képet vág, de közben gúnyolódik is rajtunk. Ezt csak azért teszi, hogy rosszul érezzük magunkat. Ez a kérdés lehetőséget nyújt annak, aki hazudik nekünk, hogy védekező álláspontba helyezkedjen, és megváltoztassa a beszélgetés irányát.

6. „Miért van erre szükség?”

Annak érdekében, hogy elkerülje a válaszadás kényszerét, a hazug minden kérdésre egy újabb kérdéssel válaszol. Mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen egyenes választ adnia, és elkerülje a további kérdéseket.

7. „Tényleg úgy gondolod, hogy képes lennék ilyesmire?”

A hazug ember szánt szándékkal az áldozat szerepében tetszeleg, hogy bűnösnek érezzük magunkat amiatt, hogy egyáltalán kérdőre vontuk, és kétségbe vontuk az őszinteségét.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.