III. Károly királyt hivatalosan szombaton hirdették ki Nagy-Britannia uralkodójává, amikor elkezdődött a II. Erzsébet királynő halála utáni gyászidőszak. Károly ekkor szólt először királyként a népéhez, és a megható beszédben megemlékezett édesanyjáról.
Károly a beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzet és a Nemzetközösség minden szomorúság ellenére mindig emlékezni fog a királynőre, és erőt merít az ő példájából. „Köszönjük a családunk és a nemzetek családja iránti szeretetedet és odaadásodat, amivel annyi éven át kitartóan szolgáltál” – mondta az új uralkodó.
A királyi család más tagjai között Harry herceg is szívhez szóló szavakkal búcsúzott nagymamájától, elmondta, hogy a királynő igazi „iránytű” volt az életében, és szeretettel emlékszik vissza a találkozásaikra.

A hétvégén a parlament rendkívüli ülésén többek között Liz Truss miniszterelnök is hűségesküt tett III. Károly királynak, aki most már hivatalosan is uralkodó lett, bár a koronázására valószínűleg még hónapokat kell várni.
De miközben Károly elfoglalja a trónt, az interneten megjelentek az egészségéért aggódó bejegyzések, miután több képen is feltűnt, milyen duzzadtak az ujjai.
Károlynak az évek során nem voltak komolyabb egészségügyi problémái, az utóbbi időben azonban többen is aggódni kezdtek az egészségi állapota miatt, miután a képeken jól kivehetően látszik mennyire vörösek és duzzadtak az ujjai.

Úgy tűnik azonban ez sem új keletű probléma, és valószínűleg nem jelent komolyabb veszélyt az új király egészségére. Károly már évekkel korábban is említést tett erről, és viccesen „kolbász ujjaknak” nevezte duzzadt ujjait. Úgy tűnik, hogy az ujjai már az 1980-as években is ilyenek voltak, ugyanis Vilmos herceg születésekor Károly a következőképpen fogalmazott egy barátjának írt levelében:
„El sem tudom mondani, mennyire izgatott és büszke vagyok. Valóban meglepően étvágygerjesztően néz ki, és pont olyan kolbász ujjai vannak, mint nekem” – idézi Károly szavait „Charles – The Man Who Will Be King” című életrajzában Howard Hodgson.
Károly kezei lényegében egész életében beszédtémát jelentettek. Még a királynő is megjegyezte egyszer, hogy elsőszülött fia kezei meglehetősen „érdekesek”.
„A baba nagyon aranyos, és rendkívül büszkék vagyunk rá. Érdekes kezei vannak egy babához képest. Meglehetősen nagyok, de a finom, hosszú ujjak teljesen mások, mint az enyémek vagy az apjáé. Érdekes lesz látni, milyenek lesznek később. Még mindig nehezen hiszem el, hogy van egy saját kisbabám!” – írta a királynő egy levélben.
Most azonban egy orvos is elmondta a véleményét Károly duzzadt ujjaival kapcsolatban. Dr. Gareth Nye, a Chesteri Egyetem adjunktusa a Daily Starnak nyilatkozva elmondta, hogy több különböző dolog is okozhatja az ujjak megduzzadását, de ezek közül vannak bizonyos lehetőségek, amik valószínűbbek a többinél.

Az egyik lehetőség az ödéma, vagyis fokozott folyadék-felhalmozódás a szövetekben. „Az ödéma akkor alakul ki, amikor a test elkezdi visszatartani a folyadékot a végtagokban, általában a lábfejekben és a bokákban, de a kezek, ujjak is megduzzadhatnak” – magyarázta Nye. „Az ödéma gyakori állapot, és leginkább a 65 év felettieket érinti” – tette hozzá.
Az orvos azt is elmondta, hogy állapítható meg könnyedén, hogy valóban ödémáról van-e szó. A megduzzadt területre nyomást kell gyakorolni körülbelül 15 másodpercig, és ha valóban ödémáról van szó, az adott területen meg kell jelennie egy kis bemélyedésnek.
De az orvos szerint Károly duzzadt ujjai ízületi gyulladásra is utalhatnak, ami szintén gyakori a 60 év fölöttiek esetében. Ez általában a hüvelykujj ízületét vagy a többi ujj valamelyik ízületét érinti.
Nye szerint ugyanakkor a magas sótartalmú étrend vagy a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek is okozhatnak hasonló duzzanatokat, de bármi legyen is az ok, hangsúlyozta, hogy Károly király „virsliszerű ujjai” nem jelentenek komoly egészségügyi problémát.
„A duzzadt ujjak valószínűleg leginkább az életkor jelei, és biztosan nem lehet azonnali egészségügyi aggályokra következtetni ebből” – mondta az orvos.