KuriózumAz orvos szerint, aki 5000 halálközeli élményt tanulmányozott, a halál utáni élet...

Az orvos szerint, aki 5000 halálközeli élményt tanulmányozott, a halál utáni élet kétségtelenül létezik

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Dr. Jeffrey Long 1998-ban alapította meg a Halálközeli Élményeket Kutató Alapítványt, és több mint 5000 esetet elemzett azóta, hogy az orvosi rezidensi évei alatt felkeltette az érdeklődését ez a jelenség.

Jelenleg sugárkezeléseket végző onkológusként dolgozik az amerikai Kentucky államban, de orvosi rezidensi évei alatt a halálközeli élmények megszállottja lett. Miután évek óta kutatja a jelenséget, mostanra meggyőződévé vált, hogy a mennyország „kétségtelenül létezik”.

Dr. Long karrierje nagy részét a jelenség tanulmányozásának szentelte, összegyűjtötte a különböző történeteket, és tudományosan elemezte az eseteket. Az orvos egy esszében így foglalta össze kutatásai eredményét: „Elsöprő bizonyítékokat találtam, amik alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy biztosan lennie kell túlvilágnak.”

Bár minden halálközeli élmény különböző, Long szerint vannak bizonyos ismétlődő minták: például az általa vizsgált esetek majdnem felében az alanyok testen kívüli élményről számoltak be.

Ezek az emberek azt állították, hogy a tudatuk különvált a fizikai testüktől, és általában fölötte lebegett, így látták és hallották, mi történik körülöttük.

Az orvos megemlítette egy nő esetét, aki elvesztette az eszméletét lovaglás közben, de azt állította, hogy az öntudata a lóval együtt visszatért az istállóba, miközben a teste a baleset helyszínén maradt. A nő később képes volt pontosan leírni mindazt, ami az istállóban történt, amikor a ló visszatért, annak ellenére, hogy fizikailag nem volt jelen.

Mások arról számoltak be, hogy egy másik világba látogattak, vagy egy alagútról meséltek, aminek a végén erős fényt láttak, megint mások pedig elhunyt szeretteikkel találkoztak, vagy az egész életük lepergett a szemük előtt.

Bár ezek a népszerű hollywoodi filmekből származó kliséknek tűnhetnek, Dr. Long azt állítja, hogy olyan gyerekek beszámolóiban is megjelentek ezek az elemek, akik még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy ismerhették volna ezeket a gyakran visszatérő toposzokat.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyelőre nem talált tudományos magyarázatot erre a jelenségre.  „Elolvastam több agykutatásról szóló tanulmányt is, és minden lehetséges magyarázatot megfontoltam a halálközeli élményekkel kapcsolatban. De egyik sem állja meg a helyét” – mondta Long.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek