Az Erdélyből, Köröskisújfaluból származó férfi gyerekeként neveli az általa felnevelt hollót. „Csak örömet okoz nekünk” – mondja Cornel Bungău, az általa két éve nevelt madár tulajdonosa.
A férfi úgy gondoskodik a madárról, mint a saját gyerekéről, aki alig száll el a válláról, és bár szabadon távozhat, soha nem hagyja el a gazdáját. A román férfi az ebihoreanul.ro-nak mesélte el, hogyan változtatta meg egy nagyváradi kirándulás az életét.
„Azt hittem, hogy egy macska, de amikor közelebb mentem, láttam, hogy valójában egy hollófióka, aki kiesett a fészekből. Apró volt, mint az öklöm, tépázott, farok nélkül. Megsajnáltam” – mondja a férfi az internetes portálnak.
Hazavitte a madarat, azzal a szándékkal, hogy addig vigyáz rá, amíg meg nem tanul repülni, és akkor vagy visszaviszi arra a területre, ahol találta, vagy magától elrepül.
„Fecskendővel vizet adtam neki, csipesszel pedig ételt” – mondja. Az udvaron egy régi kukoricapajtában fészket rakott neki, ahol a Coco névre keresztelt holló megerősödött.
Coco mindig szabad volt a családi udvaron, de soha nem „szökött el” otthonról. Most a holló legfeljebb a szomszédok udvarán repked, és minden apró tárgyat ellop, amit csak talál. A férfi bevallja, hogy úgy szereti a madarat, mint a saját gyermekeit. Minden egyes nap egy tányérból esznek.
„Amit én eszek, azt ő is megeszi: töltött káposztát, spagettit, a kedvence a húsgombócleves. Szereti a halat és a hot dogot is, mindig van számára félretett étel” – mesélte a férfi.
Coco néha féltékeny lesz a férfi feleségére, akinek a lábát csipkedi, amikor az közelebb megy hozzájuk, akkor is izgatottá válik, ha idegenek érkeznek az udvarra, vagy ha nagyobb madarak repülnek a ház fölött. Cornel bácsi minden alkalommal megpróbálja megnyugtatni a madarat: „Ne félj, apuka nem hagyja, hogy egy sólyom megtámadjon”.
Tavaly a besztercei férfi megtudta, hogy Coco valójában nőstény, nem pedig hím, ahogyan azt korábban gyanította.
„Megépítette a fészkét, és elkezdett tojásokat rakni. Egy hónapig maradt ott, de nem keltek ki a tojásai, mert nem voltak megtermékenyítve. Annyit fogyott, szegénykém… Nem bírtam tovább nézni, ahogy küzd, ezért kidobtam a tojásait” – mesélte szomorúan a 66 éves férfi.
Hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól gondoskodik a madárról, felhívta az egyetlen vadmadárkórházat az országban, ami Marosvásárhelyen található.
„Az orvos azt mondta, hogy ha fiókaként neveltem fel, soha többé nem fog elrepülni mellőlem. Nem tudom, mi lesz vele, ha én meghalok” – sóhajtott a férfi, aki minden nap sétál egyet a faluban a madárral. A holló intelligenciája igencsak híres, akár egy hétéves gyereké, élettartama pedig 10-15 év.
A portál videót is forgatott a madárról és gazdájáról, ám az sajnos csak román nyelven érhető el.
Frissítés: egy állatorvos megkereste szerkesztőségünket, elmondta, a képeken nem holló látható, hanem egy vetési varjú, viszont a román forrásban és videóban is holló szerepel, ezért tartottuk magunkat mi is ehhez a megnevezéshez.