Egy kutatás szerint ha a házasságod kezdeti szakaszában gyakran veszekszel, azt később, idősebb korodra átveszi a humor, feltéve, ha nem váltok el, és kitartotok egymás mellett.
A Berkeley-ben működő University of California kutatói azt vizsgálták meg, hogy az évek során hogy változik a házastársak közötti dinamika. 13 év alatt összesen 87 heteroszexuális párt vizsgáltak meg. Az egyik korcsoport életkora 40 és 50 év között volt, és legalább 15 évet éltek házasságban, a másik korcsoportba 60 és 70 év közötti párok kerültek, akik 35 évet éltek házasságban.
A tanulmányt az Emotion tudományos lapban jelentették meg. Robert Levenson, az egyetem pszichológia professzora elmondta, hogy az idős házasélet egyik paradoxonjára jöttek rá, mivel nem igaz, hogy az idős emberek gyakrabban veszekednek, perlekednek.
Az idős emberek ugyanis több humort visznek bele a közös életükbe.
“Annak ellenére, hogy az idősebb emberek kortársai közül egyre többen halnak meg, ha a házastársak együtt maradnak, akkor remek társakká válnak, pozitívan hatnak egymás közérzetére, ebben a humornak is nagy szerepe van, ritkán találkozni depressziós, szorongó idős párokkal. A házasság tehát jó hatással van az idősek mentális egészségére” – mondta Levenson professzor.
Sheela Mackintosh Stewart, párkapcsolati tanácsadó a The Independent brit lapnak elmondta, hogy amennyiben a fiatal házastársak a kapcsolatuk elején túl tudnak lépni a nehézségeken, akkor nagy az esélye annak, hogy idősebb korukra boldog, humorral teli, kiegyensúlyozott életet fognak élni.
A szakértő szerint ez annak tudható be, hogy a sok éven keresztül zajló harc, küzdés idősebb korukra megerősíti a házasságukat, a felek jobban fogják tisztelni, elfogadni és szeretni egymást.