Az egypetéjű ikerlányok két óra különbséggel szültek – ennek ellenére a gyerekeik nem ugyanazon a napon születtek.
Rachel és Kim Saunders nemcsak egypetéjű ikrek, de legjobb barátok is, akik mindent együtt csinálnak, és abban reménykedtek, hogy a babáikat is együtt nevelhetik majd fel. Ez az álmuk teljesült is, amikor mindketten júliusban adtak életet első gyereküknek.
Bár ugyanabban a hónapban estek teherbe, nem ugyanazon a napon várták a babákat, de elképesztő módon mindketten ugyanabban az időben kezdtek el vajúdni. Július 8-án 23:27-kor megszületett az első baba, William „Trip” Saunders Soule, július 9-én 1:28-kor pedig Crew Philip Crawford is világra jött.
A hathónapos kisfiúk már most legjobb barátok, de külön születésnapot fognak ünnepelni.
A Minnesotából származó ikreknek már 282 ezer követője van a TikTokon, és 6,5 millió lájkot gyűjtöttek, mivel az embereket lenyűgözte a történetük.
Néhányan megkérdezték, hogy Rachel és Kim férje is ikrek-e – mivel hasonlítanak egymásra – ami a fiúkat biológiai értelemben testvérekké tenné.
A nővérek elmagyarázták, hogy a férjeik nem ikrek, és Rachelnek és Kimnek nem volt közös esküvője.
Azt azonban tervezték, hogy egyszerre esnek majd teherbe: „Tudtuk, hogy egyszerre akarunk gyereket, és végül ugyanabban a hónapban estünk teherbe!” – árulták el.
Egyik videójukban az ikrek együtt táncolnak a kórházban, egyforma, rózsaszín kórházi köntösben, mielőtt a babáik megszülettek volna. Egy másik videóban pedig a fiúk is „táncra perdülnek” anyukáik segítségével, miközben a következő felirat látható a képernyőn: „Amikor az egypetéjű ikermamáid 2 óra különbséggel adnak életet nektek.”
Rachel és Kim ugyanakkor azt is megmutatták, milyen kimerítő az életük az újszülöttek mellett.
Egyik videójukban pedig megmutatják azt a pillanatot is, amikor megosztották a dupla örömhírt a legjobb barátnőjükkel FaceTime-on. Barátnőjük teljesen ledöbbent, amikor mindketten feltartottak egy-egy pozitív terhességi tesztet.