Ez az apuka a Redditen osztotta meg aggodalmait a családjában kialakult kaotikus helyzettel kapcsolatban, ugyanis fia azt a lányt vette feleségül, aki az iskolás évek alatt végig zaklatta és csúfolta a fiú lánytestvérét.
Az ember azt hinné, hogy a legtöbben mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék vagy megelőzzék a nagy családi drámákat, ám ennek a családnak az esete mindent felülír. Az édesapa végső kétségbeesésében az internet népétől kért segítséget, hiszen egy ideje a feje tetejére álltak a családi mindennapok.
Az apa két gyereke között, a 29 éves Caleb és a 24 éves Anna közt minden a legnagyobb rendben volt, amíg a fiú úgy nem döntött, hogy feleségül veszi testére zaklatóját, Violetet. Violet hosszú éveken át keserítette meg Anna iskolás éveit. Az atrocitások a lány 12 éves korában kezdődtek, míg Violet 18 éves korukig fel nem hagyott a rendszeres zaklatásokkal.
A hosszú évek során volt eset, hogy Violet az öltözőbe zárta be Annát, de az is előfordult, hogy szándékosan leöntötte vagy eltulajdonította valamiét a sértett lánynak. Violet már-már megszállottként követte Annát mindenhova és fizikai, illetve lelki síkon is sanyargatta a mindennapjait.
A szülők természetesen tudtak már az iskolás éves alatt a lányok között kialakult helyzetről, Anna édesapja többször is megpróbált beszélni Violet szüleivel, de minden igyekezete ellenére sem javult a helyzet.
A lányok kapcsolatában az I-re a pontot az az eset tette fel, amikor Violet szándékosan összejött Anna akkori barátjával a lány háta mögött. Ez annyira megviselte Annát, hogy ha nem a középsuli utolsó évében történt volna, biztos átiratkozott volna egy másik tanintézménybe.
Az iskola befejeztével Anna abban reménykedett, hogy sosem kell majd újra látnia Violetet, ám a sorsnak más tervei voltak.
Caleb időközben elkezdett dolgozni Violet szüleinek cégénél, így a két fiatal egyre közelebb és közelebb került egymáshoz, annak ellenére, hogy mindketten ellenszenvet éreztek egymás iránt Anna kapcsán.
Caleb és Violet rövidesen a szülők előtt is felvállalták kapcsolatukat, ám Caleb édesapja meghökkenve hallotta a híreket és esze ágában sem volt elfogadni azt, hogy a fia azzal a lánnyal jár, aki mindvégig megkeserítette a lánya fiatal éveit.
„Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna és azt éreztem, hogy apaként megbuktam” – emlékezett vissza arra a momentumra az apa.
Violet persze próbált javítani az Annával kapcsolatos viszonyán, abban a reményben, hogy normalizálódhat a kettejük kapcsolata. Caleb pedig mindvégig Violet mellett foglalt állást arra hivatkozva, hogy akkor még csak gyerekek voltak és Violet magatartásáért a rossz gyerekkora lehet a felelős.
Aztán Caleb és Violet úgy határozott, hogy összeházasodnak s ekkor történt a másik fájó eset az apuka számára: „A nagymamámnak volt egy vintage stílusú fátyla, amely igencsak egyedi volt s már még gyerekkorukban mondtam Calebnek is és Annának is, hogy nyugodtan használhatják majd a saját esküvőiken, ha szeretnék. A feleségem pedig minden egyeztetés vagy megkérdezés nélkül odaadta Violetnek, aki imádta.”
Anna nagyon kikészült az eseten ezért az apa elhatározta, hogy minden áron visszakéri a fátylat.
„Violet nem igazán tárgyalt velem és Annával azután” – tette hozzá az apa.
Caleb ráadásul annyira megharagudott édesapjára, hogy bosszúból meg sem hívta az esküvőre. Az anyuka pedig mintha Caleb pártját fogta volna és mindvégig kedvesen és előzékenyen viszonyult a fiatal párhoz.
Az apuka ezek után érezte úgy, hogy segítségek kell kérjen a kívülállóktól, hiszen egész egyszerűen nem érti, hogy hogyan fajulhattak idáig az események és hogy kinek van igaza és ki cselekedett jól?
Ti mit gondoltok?
A Reddit hozzászólók véleménye is megoszlik, hiszen van, aki az édesapa mellett áll ki, míg mások az anyukának adnak igazat és ünneplik a fiatal pár. Mi kíváncsiak vagyunk, ti hogyan látjátok a helyzetet.