Amikor a kórházba indultak, a nő fájásai egyre csak fokozódtak, már akkor tudta, hogy ez a gyerek útközben fog megszületni.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Ryan Thompson, a UPS vezetője életében sokféle szállítási szolgáltatást végrehajtott már, de a legemlékezetesebb út az összes közül mégis csak az volt, amikor a kisfia megszületett.
Ryan és felesége, a 29 éves Gayla Thompson a kórház felé tartott, amikor a Jeep Wrangler első ülésén Gaya erős összehúzódásokat érzékelt.
“Még csak fele úton voltunk a kórház felé, de tudtam, hogy ennek már a fele sem tréfa” – mondta Gayla.
A méhösszehúzódások egyre csak fokozódtak. “Ez volt az a jel, amikor tudtuk, hogy a baba nagyon ki akar jönni, és minden bizonnyal már nem fogunk beérni a kórházba. Ryan arra gondolt, hogy jó lenne erősebben beletaposni a gázba, vagy ha minden kötél szakad, hívni kell a 911-et. Akkor még nem hitte, hogy a szülés már beindult” – írta Gayla a Facebookon.
Tudták, hogy nincs vesztegetnivaló idejük, és a sejtésük valóban be is igazolódott. “A vezetésre koncentráltam, de tisztában voltam vele, hogy itt nagy dolgok is történhetnek. A következő pillanatban, amikor oldalra néztem, egy kisember nézett szembe velem Gaya üléséről. Azonnal lehúztam az út szélére, és a 911 diszpécserének utasításai szerint mindent megtettem, amit kellett. Az első percek borzasztóak voltak, hiszen a köldökzsinór a nyaka köré tekeredett, és 2-3 percen keresztül el volt kékülve” – emlékezett vissza Ryan.
Az utolsó percekben már elfogyott Gayla ereje, ezért Ryan kellett végül világra segítse a kisfiát. “Megfogtam a kis vállát, és egy mozdulattal kisegítettem. Nem tudtam, hogy mit is kell ilyenkor csinálni, de abban biztos voltam, hogy a legjobb, ha az anya testére helyezem a csecsemőt. Dörzsölni, simogatni kezdtem a kis testet, míg végül felsírt. Ez volt a legédesebb hang, amit valaha hallottam.”
“Félelmetes volt az egész, de ugyanakkor csodálatos érzés is” – mondta Ryan a fia születéséről.
Percekkel ezután megérkeztek a mentők, majd az anyát és az újszülöttet a kórházba szállították. “A feleségem egy igazi sztár, képes volt megbirkózni az összehúzódásokkal, a fájdalommal, és világra hozta a gyerekünket egy autóban” – mondta a büszke férj, és apa.