Az akkoriban még ateista nő egy motorbaleset után talált rá a hitre. Miközben élettelenül feküdt a kórházi ágyon, meghallotta néhai nagymamája hangját. Ez az üzenet örökre megváltoztatta az életét. Bár most kerekesszékben ül, azt mondja, még soha nem volt boldogabb.
Az ohiói származású 30 éves Jesi Stracham jelenleg az észak-karolinai Charlotte közelében él, és fogszabályozó asszisztensként dolgozik. Régebben még teljesen más elveket vallott, de 2015-ben egy tragikus baleset megváltoztatta az életét, és közelebb vitte őt Istenhez.
„Korábban nagyon énközpontú voltam. Ateista voltam. Nem volt hitem. Őszintén szólva az, aki akkoriban voltam, semmiben sem hasonlít ahhoz az emberhez, aki ma vagyok. Most törődök az emberekkel, segítek nekik, ezt tartom prioritásnak, és ez nagyon sok örömet szerez nekem” – magyarázta Stracham.
„A hit a minden. Egyszerűen csak érezni a hálát azért, hogy élsz, és mindazért, amid van. Megmutatja, hogy kapcsolatban vagy a Teremtővel, kapcsolatban vagy Istennel. Hogy az Ő munkáját végzed, és a helyes úton jársz” – tette hozzá.
2015. január 17-én, a sorsfordító baleset előtti napon Stracham részt vett egy barátja nagymamájának temetésén. „Miközben a lelkész beszélt, éreztem, hogy megnyugszom. Olyan volt, mintha meleg nyugalom öntött volna el a fejem búbjától a lábujjaimig, és éreztem, hogy minden rendben lesz” – idézte fel akkori érzéseit a nő, bár akkor még nem igazán értette a dolgot.
Másnap, január 18-án egy barátjával vacsorázott, majd motorkerékpárral indultak haza. Amikor lehajtottak a főútról, és Charlotte belvárosa felé tartottak, egy terepjáró, ami vissza akart kanyarodni, elébük vágott. Az autót vezető nő nem lassított le, és a motor hátulról nekiütközött. A sofőr eltörte a lábát, Stracham azonban jóval súlyosabban megsérült: két helyen eltörött a háta, a bordái pedig átszúrták a tüdejét és a gerincét, ugyanakkor traumás fejsérülést is szenvedett.
A kórházban kétszer is újra kellett éleszteniük. A nő később elmesélte, mit tapasztalt azokban a pillanatokban. „Láttam a nagymamámat. Azt mondta nekem: Jesi Mae, nincs még itt az időd, nem maradhatsz velem, és én sem maradhatok veled. Van még tennivalód, és van, kihez visszatérned” – mondta.
Miután Stracham felébredt a kómából, elmondta az édesanyjának, mit látott és hallott. A nagymamája még kiskorában meghalt, de amikor a lánya a gyerekkori becenevét említette (Jesi Mae), az édesanyja tudta, hogy a látomása valóban igazi volt.
Stracham azt mondta, gyerekként még hitt Istenben, de aztán valahogy eltávolodott a hitétől. „Ateista voltam, és semmiben sem hittem. Aztán a baleset előtti napon valami visszavezetett az Úrhoz, megmentett engem, és célt adott nekem. Akkor még nem értettem meg az egészet, Isten és a hit soha nem volt igazán fontos számomra, amíg mindez meg nem történt” – magyarázta.
Az orvosok felajánlottak neki egy kísérleti műtétet, mondván, hogy egy implantátum lehet az egyetlen esélye, hogy újból járni tudjon. A 17 betegből, akin elvégezték a kísérleti műtétet, 7 állapota fordult jobbra, de Stracham sajnos nem tartozott közéjük. Körülbelül három hónapot töltött a kórházban: három hetet a sebészeti intenzív osztályon, három hetet a rehabilitáción, aztán valamivel több, mint egy hónapig ismét kórházba került egy bélfertőzéssel.
Miután a műtét sikertelen volt, a saját kezébe vette az irányítást, változtatott az étrendjén, a mentális egészségén és az edzési rendszerén. „Nagyon fegyelmezett lettem ezeken a területeken, és ekkor kezdett ténylegesen helyrejönni a szervezetem” – mondta.
Természetesen nem volt könnyű elfogadnia új helyzetét, de a hite ebben is segített. „Emberként arra vagyunk kondicionálva, hogy csak a rosszat lássuk meg. De amikor arra koncentráltam, hogy mennyi különféle dolgot tehetek meg, és mennyire más az életem a sérülésem miatt, akkor kezdtek megnyílni előttem az ajtók” – mondta.
Minden azzal kezdődött, hogy értékelni kezdte a teste kitartását, és szerettei támogatásával három egymást követő évben is jelentkezett egy extrém szabadtéri akadályversenyre. Ebből a harmadik jelentette számára a legnagyobb élményt, mert sikerült elérnie a kitűzött célt.
„Nagyon erőteljes és érzelmes volt, azt hiszem, mindannyian sírtunk. Nagyszerű érzés látni, hogy a mentális állóképességed, a lelki erőd és a fegyelmed olyan szintre nő, ahol már nincs megállás” – mesélte.
Stracham a mai napig ideg- és csontrendszeri fájdalmakat tapasztal, valamint hólyag- és bélinkontinenciától szenved. De minden nehézség ellenére nagyszerűen boldogul, és bátran veszi az előtte álló akadályokat, még ha tisztában is van azzal, hogy az élete már soha nem lehet olyan, mint korábban.
„30 évesen a barátnőim mind férjhez mennek, és gyereket szülnek. Azt hiszem, ez jelenleg az egyik legnagyobb küzdelmem. De a sérülésem volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Sokkal jobban vagyok fizikailag és lelkileg, anyagilag és karrier szempontjából is. Az életem minden területe a fizikai lényemen kívül jobb most, mint korábban volt. Isten annyi célt és erőt adott nekem, és egyszerűen hálás vagyok érte, hogy mindezt így élhetem meg” – mondta.
Stracham most egy fitneszalkalmazással és egy alapítvánnyal próbál segíteni másoknak, és azt mondja, a hite az igazi szuperképessége. „Korábban sok anyagi jellegű dolgot értékeltem. Most nagyra értékelem a kapcsolatokat és az interakciókat, az embereket és azt a perspektívát, miszerint a küzdelmeink nem tartanak örökké. A történtek megtanítottak hálát adni minden egyes napért. Azt hiszem, a legnagyobb tanulság, hogy ne legyek annyira énközpontú. Az önzetlenség az egyik legkifizetődőbb dolog.”
Stracham ugyanakkor abban is hisz, hogy minden lehetséges, és az ember bármire képes lehet, ha rászánja magát. „Ha segíthetek megtanítani másoknak, hogyan legyenek boldogok, még akkor is, ha nagyon nehéz dolgokon mentek keresztül, akkor már nyertem” – mondta.
