Dr. Stephen Iacoboni 1952-ben született, és vallásos nevelést kapott. „Római katolikusként nevelkedtem, és nagyon hűséges voltam a hitemhez, de van néhány eredendő ellentmondás a kereszténységgel kapcsolatban, és amikor fiatal és idealista vagy, nem érted, hogy az emberek tökéletlenek, és hibáztatod őket olyan dolgokért, amelyek egyszerűen csak hozzátartoznak a gyarló, hibákkal teli emberi élethez” – mondta az orvos.
A 70-es években kezdett kiábrándulni, amikor az Egyesült Államokban egyre több társadalmi probléma került felszínre, és egyre többen tiltakoztak a vietnámi háború ellen.
„Hazafiasnak neveltek, és abban hittem, hogy mindenki egyenlő. De fiatal felnőttként rájöttem, hogy a színes bőrűeknek nincsenek ugyanolyan jogai, és ártatlan embereket mészárolunk le Délkelet-Ázsiában” – mondta Iacoboni egy interjúban, írja a The Epoch Times.
Eközben a modern tudomány is egyre fejlődött, és olyan felismerésekre jutott, amelyek tagadni látszottak egy magasabb hatalom létezését.
„Akkoriban vegyész voltam, és… fiatal, jól képzett, de buta, vagyis nem valami bölcs. Nem voltam képes meglátni a tévedést ebben az érvelésben, ami egészen odáig fajult, hogy kijelentette, nincs ok, amiért hinnünk kellene Ábrahám Istenében” – magyarázta Iacoboni.
Jacques Lucien Monod munkája különösen nagy hatással volt rá. Monod azzal érvelt, hogy mivel a biomolekuláris hatásokat kizárólag a DNS-ünk irányítja, nem létezik egy felsőbb hatalom. „A keresztények képmutatók. A vallásuk egy régi mesére alapoz, és a tudomány most bebizonyította, hogy nincs Isten” – gondolta akkoriban Iacoboni.
Később azonban hosszú és érzelmes utat járt be, és visszatalált a hitéhez, amit a 20-as éveiben elveszített. 2010-ben kiadott „The Undying Soul” című könyvében arról írt, hogy tért vissza a hithez azáltal, hogy rákos betegeket kezelt.
„Fiatal, ateista értelmiségiként, aki frissen végzett az orvosi egyetemen, és tele volt önhittséggel, az onkológiát választottam, mert be akartam bizonyítani, hogy a tudomány és a logika bármit legyőzhet – még a rákot is” – magyarázta szakterülete kiválasztását az orvos.
Hamarosan azonban rá kellett jönnie, hogy a modern tudomány gyakran nem tudja megállítani a rákot, ráadásul a betegek érzelmi támogatást is igényeltek, és azt várták az orvosuktól, hogy felkészítse őket a halálra. „Természetesen ateista lévén nem volt válaszom a számukra” – mondta Iacoboni, aki elkezdett kutatni a válaszok után, hogy segíteni tudjon a betegeinek.
A változás akkor kezdődött, amikor egy kisvárosban kezdett praktizálni, ahol szinte minden páciense hívő ember volt. Az egyik első beteg, aki segített neki visszatalálni a hitéhez, egy egyszerű ukrajnai gazdálkodó volt. Pavel az 1986-os csernobili katasztrófa után leukémiás lett a sugárfertőzött élelmiszerektől. A helyi kórházban nem voltak felkészülve a kezelésére, de szerencsére éltek rokonai Washingtonban, akik elintézték, hogy az Egyesült Államokban kaphasson kezelést.
Pavel állapota már elégé előrehaladott volt, mire Iacoboni kezelni kezdte, az orvos legnagyobb meglepetésére mégis felhőtlenül boldognak tűnt, szorosan megragadta Iacoboni kezét, és meghajolt előtte az elismerése jeleként. Elkezdték a kemoterápiát, és az első 9 hónapban Pavel állapota javulni kezdett, de azután a kezelés már nem volt hatásos. A rák elterjedt a szervezetében, és haldoklott. Mindennek ellenére azonban Pavel végig nyugodt és optimista maradt. Iacobonit vonzotta ez a hihetetlen lelki erő, és utolsó napjaiban végig a betege mellett maradt.
„Az optimizmusa soha nem tűnt erőltetettnek. Amikor haldokló teste elgyengült, és az energiája fogyni kezdett, nem küzdött ellene. Csak hagyta, hogy megtörténjen” – írta az orvos a könyvében.
Pavel halála különleges spirituális élményt jelentett Iacoboni számára. Végig az ágya mellett volt, figyelte őt, és bár a kommunikációjuk a nyelvi korlátok miatt nehézségekbe ütközött, az orvos mégis megpróbálta megérteni ezt az egyszerű, hívő embert. Leírása szerint Pavel tekintete megváltozott élete utolsó perceiben, teljesen átszellemült, és olyan derűt és önzetlenséget sugárzott, amilyent Iacoboni még soha nem látott. Aztán még egy változás következett be, és az orvos úgy érezte, mintha egy másik entitás figyelné őt, amikor Pavel ránézett. „Valaki más, mint Pavel, az egója vagy a személye. De ki… vagy mi lehet az?” – tette fel magában a kérdést az orvos.
Aztán Iacoboni mintha megvilágosodott volna, bár kezdetben nehéz volt elfogadnia azt, amit minden kétséget kizáróan megértett – hogy abban a pillanatban, közvetlenül a halála előtt, belelátott Pavel lelkébe. „Soha többet nem gondolkoztam azon, vajon van-e valamilyen felsőbb hatalom” – mondta.
Iacoboni szerint a modern tudomány ugyan tényszerű magyarázatokat adhatott, de ugyanakkor elvette az emberek abba vetett hitét, hogy az életüknek valamilyen célja, értelme van. De ahogy elkezdte megfigyelni a természetet, észrevette, hogy az élet tele van célszerűséggel, különösen, ami az állatok viselkedését illeti.
Iacoboni írt egy második könyvet, ami 2022-ben jelent meg “TELOS: The Scientific Basis for a Life of Purpose” címen, és ebben több példát is felhoz olyan viselkedésre az állatvilágban, ami egyfajta belső, veleszületett késztetés hatására történik – például az, ahogy a császárpingvinek gondoskodnak a kicsinyeikről, vagy az újszülött zsiráfok születésük után alig 10 percen belül lábra állnak. Iacoboni szerint éppen ezek, az egyszerű túlélést meghaladó, veleszületett késztetések azok, amik egy felsőbb hatalom létét bizonyítják, hiszen célt, szándékot adnak az élő szervezeteknek.
„Az élő szervezetek a szervezettségről szólnak. Még maga a szó is erre a rendszerre, tervezésre utal” – magyarázta.
„Csak azt akarom, hogy az emberek higgyenek egy felsőbb hatalomban, és megértsék, hogy van egy nagyobb cél, amit meg kell találniuk, ha valóban jelentőségteljes életet akarnak élni” – mondta az orvos, aki hosszú utat tett meg, mire rátalált a hitre.
