Az atyai szeretet olyasvalami, ami semmi máshoz nem fogható. Nem hasonlítható össze az anyai szeretettel, hiszen más jellege miatt teljesen más különlegességeket hordoz. Ez a Pennsylvania-i apuka a halálos diagnózisa után is azon dolgozott, hogy gyerekeitől a lehető legméltóbban és szeretetteljesen búcsúzhasson el.
Ken McHugh és felesége Tammy boldog házasságban éltek és négy gyerek büszke szüleivé váltak az évek során. A nagy család harmóniája egészen 2010-ig tartott, amikor Kent rákkal diagnosztizálták. Két évet jósoltak akkor neki az orvosok, így Ken a fejébe vette, hogy ez idő alatt megpróbál minél több dolgot kipipálni a bakancslistájáról.
Elment egy afrikai szafari túrára és Európában is több ikonikus városban is látogatást tett. Idővel úgy érezte, hogy amit szeretett volna mindent átélt és megtapasztalt ám mindvégig tudta, hogy a legnehezebb dolog még hátra van az életéből: úgy itt hagyni a családját, hogy azok a legkevésbé se sérüljenek.

A szívszorító beismerés
Ken abban az időben sokszor álmodta azt, hogy megházasodik a két lánya és a fia, de felette lebegő sors keze miatt tudatában volt, hogy valószínűleg ezeknek a megható pillanatoknak sosem lehet szemtanúja. Aztán mert álmodni egy nagyot és a Team CMMD civil társaság segítségével meglepte a családját egy igazi esküvői ceremóniával.
Így nyílhatott alkalma a beteg édesapának arra, hogy az oltár elé kísérje gyerekeit, ahol egy szívhez szóló búcsúlevelet is átadott nekik. A levél keserédes tartalmának megírásához óriási erőre volt szüksége Kennek, hiszen tudta, hogy a gyerekei igazi nagy napján biztosan nem lehet ott.
A megható élmény
Ken a végtelenségig örült annak, hogy ha csak ilyen keretek között is, de átélhette milyen lehet látni a gyerekeit kirepülni a családi fészekből. A gyerekeknek adott levelek mindegyike így kezdődött: „El kell mondanom neked egy titkot: te vagy a kedvencem!”

Az apa humora valamelyest oldotta a gyerekekben is a mérhetetlen fájdalmat, amelyet a levelek sorainak olvasása okozott. Ken semmiképen sem akarta azt, hogy a családja szomorkodjon miután ő elmegy, ezért a ház urának szerepét átruházta az egyetlen fiára, Dylanre és biztosította őket, hogy a túlvilágról is ugyanúgy figyelni fogja őket.
A feledhetetlen bevonulás
2015 október 3-án került sor az emlékezetes ceremóniára, amikor a három lánya, Samantha, Julia és Kathryn is lehetőséget kapott bevonulni az édesapjuk oldalán, de az eseményen átélt érzelmek az egész családot magukkal rántották.

„Teljesen magával ragadott. Ez sokkal többet adott, mint hittem volna. Annyira gyönyörű és keserédes” – mesélte akkor az édesapa.
Az oltárnál Ken mondott beszédet, aki arra biztatta szeretteit, hogy merjenek majd tovább lépni a halála után. Ezt követően aztán egy még meghatóbb része következett a ceremóniának, ugyanis Ken megerősítette a Tammy-vel 20 évet tett házassági esküjét.
„Annyira szép volt. Nem tudom mások szoktak-e sírni, akik megerősítik az esküjüket, de mi mindketten könnyeztünk. Úgy gondolom, hogy ha majd visszagondolnak erre a napra, újra mosolyt csalhatok az arcukra. És amikor majd valóban átélik az élményt, akkor megerősítésként fognak rám gondolni, hogy igenis én támogatom a döntésüket” – tette hozzá akkor Ken.

Az apa utolsó tettei között volt egy GoFundMe oldal létrehozása is, ahol a családját támogató összegeket tudják fogadni, melyet a gyerekek további iskolázására és ellátására fordít a család.
Ken két hónappal később 2015 decemberében hunyt el, de az emléke ilyen módon örökre megmarad az emberek szívében.