Még 1994-ben, egy halálos kimenetelű lövöldözést követően, az akkor 20 éves hawaii származású Gordon Cordeirót börtönbe zárták. Annak ellenére, hogy a családja az utolsó percig bizonygatta, a férfinak semmi köze nem volt a gyilkossághoz, a bíróság mégis életfogytiglanra ítélte, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. 30 évvel később azonban egy új DNS bizonyítéknak köszönhetően, Cordeiro ügyében igazság született: 51 évesen szabadon távozhatott a börtönből.
Gordon Cordeirót Timothy Blaisdell megölésével vádolták. A bírósági dokumentumok szerint Blaisdellt lelőtték és kirabolták, majd a holttestét egy szakadékba dobták. Az ügyben Cordeirót gyanúsították, holott a családja biztos alibit szolgáltatott számára. A második törvényszéki tárgyaláson azonban a férfit mégis elítélték.
Cordeiro családja nem adta fel, és az ügyét később a Hawaii Innocence Project vette fel, amely azért harcolt, hogy a most 51 éves férfit szabadon kellene engedni, miután az új DNS-vizsgálatok alátámasztották, a férfi valóban nem volt jelen a bűncselekmény helyszínén.
Ez megerősíti a Cordeiro ügyvédei által bemutatott alibit, miszerint a gyilkosság napján otthon volt a családjával, és közelében sem járt a gyilkosság helyszínének – írja az Associated Press.
Miután 30 évet töltött börtönben úgy, hogy igazából nem követett el semmit, Cordeirót most szabadon engedték. Kirstin Hamman bíró hozta meg a döntést, miszerint a bemutatott új bizonyítékok megváltoztatják egy újabb tárgyalás kimenetelét.
„Az ítéletet és a büntetést hatályon kívül helyezem, és elrendelem a vádlott szabadlábra helyezését” – nyilatkozta a bíró, miközben a tárgyalóteremben morajlott a közönség.
Cordeiro azóta „szabadságpénteknek” nevezi a szabadulása napját, és megköszönte családjának, támogatóinak, hogy kitartottak mellette.
„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, ezeknek az embereknek, akik segítettek nekem. Nélkülük nem sikerült volna kijutnom” – nyilatkozta Cordeiro a Hawaii News Nownak.
A férfi most panaszt nyújthat be az őt ért igazságtalanságért, és minden börtönben töltött évéért cserében 50 ezer dolláros kártérítésre jogosult. Ez összesen 1,5 millió dollárt jelent.
Amikor megtudta, hogy szabadon engedik, Cordeiro „sírt, mindannyian sírtunk” – árulta el Kenneth Lawson, a Hawaii Innocence Project társigazgatója. Cordeiro ügyvédje korábban azzal érvelt, hogy valójában egy Michael Freitas nevű férfi volt a tettes, aki Blaisdell-lel volt a gyilkosság napján. Freitas azóta 2020-ban elhunyt.
„A rendőrség kezdettől fogva elszúrta ezt az ügyet, és az első számú gyanúsítottból az állam koronatanúját csinálták, ami egy több mint 30 éves rémálomhoz és igazságtételi tévedéshez vezetett Gordon és családja számára” – fűzte hozzá Lawson, akit a Daily Mail idézett.
A regionális ügyészek azonban nem értenek egyet a bíróság frissen hozott döntésével. Andrew Martin, Maui megyei ügyész például kijelentette, óvadéki feltételeket kellett volna megszabjanak Cordeiro számára a szabadlábra helyezése helyett, aki egyébként szökésveszélyes volt. Majd hozzátette: „A bíró egyik megállapítása sem menti fel őt semmilyen módon” – idézte Martint a CBS.