Angus Barbieri úgy vonult be a történelembe, mint a férfi, aki több mint egy évig nem evett. A drasztikus fogyókúra előtt a férfi annyira túlsúlyos volt, hogy az orvosok azt mondták, nem sokáig élhet így.
Az olasz származású skót férfi 1965-ben, 27 éves korában 207 kilót nyomott, és azt mondta az orvosoknak bármire hajlandó lenne a fogyás érdekében. A szakértők 40 napos teljes böjtöt javasoltak neki – ezalatt csak vizet lehet fogyasztani.
Tudjuk, hogy egy hétköznapi ember nem bírja ki étel nélkül 40-50 napnál tovább.
Az orvosok meg voltak győződve róla, hogy Angus nem bírja 2-3 napnál tovább tartani a böjtöt. Végül azonban igazi történelmi rekord szemtanúi lehettek: a férfi 382 napig nem fogyasztott szilárd élelmiszert.
Angus Barbieri több mint egy évig nem evett
A három napos fekete böjt (vagy vízböjt), amelynek során az ember csak vizet fogyaszt, regenerálja a sejteket, és erősíti az immunrendszert. Ha pedig ez az étrend hosszabb ideig fennáll, a szervezet elkezdi felhasználni a felhalmozódott zsírtartalékokat – ennek eredménye a gyors fogyás.
Az orvosok azonban nem javasolnak 40 napnál hosszabb böjtöt, és a kezelést speciális klinikákon, szoros felügyelet mellett ajánlják.
Nagyon ritkán mégis felbukkanhatnak olyan emberek, mint Angus Barbieri, akik valamelyes könnyedséggel képesek lemondani a szilárd táplálékról akár ennél jóval hosszabb ideig is.
Angus története hihetetlennek tűnik, de orvosai 1973-ban részletesen beszámoltak az esetről a Postgraduate Medical Journal című szaklapban.
A beszámoló szerint, amikor először került a kórházba, Angus rendkívüli mértékben túlsúlyos volt. Az orvosok folyékony étrendet írtak elő neki, ami alatt a férfi csak sima vizet, ásványvizet, teát és kávét fogyaszthatott – tej és cukor nélkül.
Néhány nap múlva megdöbbenve tapasztalták, hogy a férfi teljes mértékben tartja magát az előírt diétához. Angus, látva, hogy a módszer működik, úgy döntött, hogy az ajánlott 40 nap után is folytatja a böjtöt.
Eleinte még kórházban tartották, megfigyelés alatt, de ahogy a napok előbb hetekké, majd hónapokká nyúltak, és az orvosok azt látták, hogy a beteg jól érzi magát – csak a vércukorszintje alacsony, de az elfogadható határokon belül – hazaengedték.
Ezután már csak rendszeres ellenőrzésre járt be a kórházba. A vérvizsgálatok megerősítették, hogy Angus valóban nem evett semmit.
Az első étkezés a diéta után
A folyadékok mellett azonban az orvosok élesztőt és vitamin-kiegészítőket írtak fel neki. A diéta 92. napjától kezdve káliumtablettát is adtak neki, a 345. naptól kezdve pedig sót is.
Az utolsó hetekben Angus azt is beismerte, hogy egy kis tejet vagy egy teáskanál cukrot kezdett hozzáadni a kávéhoz és a teához.
A 382. napon Angus súlya 74 kg volt. 132 kg-ot sikerült lefogynia. Ekkor úgy döntött, ideje abbahagyni a szigorú diétát.
„Amellett, hogy kissé gyengének éreztem magam, a diéta alatt egyáltalán nem éreztem rosszul magamat.” – mondta, hozzátéve, hogy elfelejtette, milyen íze van az ételnek.
Első étkezése egy főtt tojásból, egy szelet vajas kenyérből és egy kávéból állt.
Az első étkezéskor jelen lévő orvosnak és riporternek elmondta: nagyon élvezte az étkezést, és teljesen jóllakott.
A következő években Angus mindössze 7 kg-ot hízott vissza. Angus Barberi 1990-ben, 51 éves korában hunyt el.