Egyik utazásom során találkoztam egy fiatal házaspárral, akik szinte megállás nélkül csúnyán veszekedtek. Sőt, annyira elfajultak a dolgok, hogy földhöz csapódtak a telefonok, irtózatos káromkodások csendültek fel, olyanok például, mint: “Elmész te a b…ös francba, de előbb magammal viszem szépen a kisfiamat…!”
Pár perc múlva a nő sírni kezdett, a férfi némán ült mellette. Igen, egy hosszú nyaralás után van úgy, hogy az ember fáradtabb, ingerültebb lesz, mint azelőtt.
Miközben a pár veszekedett, én éppen egy barátommal beszéltem telefonon, aki mindent halott, ami a vonatfülkében elhangzott. Megkérdezte, hogy mi történik ott.
Azt válaszoltam neki hangosan, hogy a fiatalok is hallják: “Nézd, a szemem előtt egy férfi most válik szabad emberré. Talán két hónap sem kell és elválnak. Fogalmam sincs, hogy vannak-e anyagi problémáik. Igen… Igen…, van egy kisfiúk. Itt ülnek velem szemben. Aha, hát ezért én nem aggódnék, mert a férfi csak fizetésének negyedét kellene ételre költse. Igen… nagyon aranyos.”
A fiatalok elcsendesedtek, én közbe végig a férfi szemébe néztem és mosolyogtam, aki szintén mosolyogni kezdett rám. A férfi hirtelen átült mellém, magára hagyva a feleségét, aki még sírt egy darabig, majd hirtelen ő is átült hozzám, a férje mellé, és csókolgatni kezdte annak nyakát, közben édes szavakat suttogva a fülébe. Mikor leszálltak a vonatról, a nő szorosan kapaszkodott férje kezébe.
És én…, akárcsak egy igazi tündér, megmentettem egy fiatal házaspárt a válástól.
