A tibeti oktatáspolitika alapszabálya, hogy nem alkalmaznak sem fizikai, sem lelki fenyítést, megalázást a tanítás során, és ezt a szülők is tudják, így otthon is béke uralkodik. Az viszont, ha a szülő mégis képes megütni a gyerekét, annak a saját frusztrációja, gyengesége az oka.
Ismerd meg te is a tibeti oktatás hagyományait és szabályait.
Első periódus: 5 éves korig
A gyerekkel úgy kell bánni, mint egy kiskirállyal, hercegnővel. Semmit nem szabad tiltani, csak a figyelemelterelés megengedett. Ha valami veszélyes dolgot művel a gyerek, akkor egy haragos, vagy megijedt arcot kell vágni, vagy ehhez hasonló hangot is ki lehet adni. A gyerek érteni fogja ezt a kommunikációs formát. Ez az a periódus, mikor a kicsik a legaktívabbak, kíváncsiak, érdeklődnek minden iránt, főként, ami körülveszi őket. Ebben az életszakaszban azonban nem képesek még racionálisan, logikusan gondolkodni, így ha tegyük fel, eltört egy drága vázát, nem fogja érteni, hogy az mennyibe került, és mennyit kellett dolgozni azért, hogy anya, vagy apa meg tudja vásárolni. Ha pedig megbüntetnék, akkor azt erődemonstrációként fogja értelmezni. Csak azt fogja érzékelni, hogy a szülők a büntetéssel erejüket fitogtatják, hogy ők a mindenhatók, ő pedig a gyenge.
Második periódus: 5-től 10 éves korig
A gyereket úgy kell kezelni, mint egy tanítványt. Feladatot kell neki adni, és már be lehet vezetni a büntetés/jutalmazás módszerét is, a büntetés azonban nem testi bántalmazásra vonatkozik. Ebben az időszakban a gyermek intelligenciája már eléggé fejlett, már tisztában kell lennie, hogy különbséget tegyen jó és rossz között, hogy a pozitív dolgokra összpontosítson, a negatív hatásokat kerülje. Ezekben az években kell a legtöbb tudást a szülőknek átadniuk.
Harmadik periódus: 10-tól 15 éves korig
Egyenlő félként kell kezelni a gyereket, de természetesen a szülőnek több döntési joga van. Az egyenlőség annyit tesz ebben az esetben, hogy be kell vonni a gyereket is a döntéshozatalba, hogy mondja el bizonyos kérdésekben a véleményét, hogy találjunk közösen megoldást a problémákra, az ő gondjaira. A szülő ilyenkor megoszthatja tapasztalatait, tudását a gyerekkel. A szabadság kérdése is fontossá válik, meg kell bíznunk a gyerekünkben, és engednünk kell, hogy egyedül is elmehessen valahová. Ilyenkor a tiltásoknak nincs sok értelmük, főként, ha nem vagyunk képesek magyarázatot adni azokra. Ezekben az években fejlődik ki a gyerek személyiségének autonómiája, független, önálló gondolkodása.
Utolsó periódus: 15 évtől felfele
Tiszteljük a gyereket. Itt már késő nevelni, oktatni, azt eddig kellett megtenni, most a „beérett gyümölcs leszedésének ideje következik”.
Mik a következményei, ha nem tartjuk be ezeket a szabályokat?
Ha folyamatosan szigor, netán lelki terror alatt tartunk egy 5 évest, akkor megfosztjuk attól, hogy kíváncsi legyen a környezetére, hogy felfedezzen, megtapasztaljon dolgokat, hogy bátor lehessen, vagy megtanulja, hogy mitől kell félnie. Nem fogja tudni megvédeni magát, ezért később könnyen áldozatul eshet olyan embereknek, akik éppen ezt használják ki.
Ha 5 éves kora után is folytatjuk a kényeztetést, a gyerek infantilisen nő fel, aki később nem fogja megállni a helyét a munkába, és lelki nehézségekkel is szembe kell néznie.
Ha 10 éve kora után is úgy bánunk vele, mint egy kisbabával, akkor az önbizalmával lesz gondja. A gyerek egy nála függetlenebb, önállóbb társával fog barátkozni, aminek nem biztos, hogy jó vége lesz.
Ha 15 éves kora után nem fogjuk tisztelni, megérteni, akkor az első adandó alkalommal el fog költözni.
Anne Maiden Brown szociálpszichológus és pszichoterapeuta is kiemel néhány tényezőt, amit a tibetiek a gyereknevelésről fontosnak tartanak. Ezek szerint:
- tiszteljük egy gyerek egyszerű, de józan észjárását.
- ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a gyerek utánzás, tapintás, emlékezés és a mozgás útján is tanul
- teremtsünk egy barátságos, békés, tiszta, nyugodt környezetet, ahol tanulhat, és ahol biztonságban érezheti magát
- tanítsuk meg neki, hogy mit jelent az együttérzés, az őszinteség, és a jószívűség.
- tanítsuk meg neki, hogy jobb harmóniában és szeretetben élni a többi gyerekkel, felnőttel, állattal, rovarral, mint ellenségesen viselkedni velük.
