KuriózumA tájföldi emberek nevük megváltoztatásával javítják szerencséjüket

A tájföldi emberek nevük megváltoztatásával javítják szerencséjüket

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Hallottunk olyant, hogy névváltoztatásra kerül sor, ha nem tetszik az egyénnek az első keresztneve, vagy abban az esetben, ha az illető menekülni, bujkálni kényszerül valamilyen hatóság elől. Tájföldön létezik egy harmadik bevett névváltoztatási ok is, mégpedig az, hogy ezáltal javítják szerencse-arányukat az emberek.

A 46 éves Baramee Thammabandan mostmár Teerapol Lilitjirawat néven fut a társadalomban, és elmondása szerint sokat köszönhet e karizmatikus névnek. Tíz éve ment tönkre magánvállalkozása, és azelőtt sem vallotta magát túl szerencsés fickónak – még a felesége is elhagyta önbizalomhiányos párját. Ekkor tette azt, ami teljesen természetes Tájföldön: nevet változtatott.

“Teljesen új emberré váltam. Az új vállalkozásom is virul”, mondta, és az új neve ironikusan “karizma”-t jelent.

Ebben az esetben a névváltoztatás igazi csodaként funkcionál, akár több módon is. Teljesen kezében tartja életét, új párjával él együtt, és minél több és több embernek segít, hogy bátran változtassa meg nevét. Újdonsült élete által felpezsdülve ugyanis ebben a témában nyújtó tanácsadó irodát nyitott, és segít az embereknek eldönteni, hogy mi legyen új nevük. Legtöbb kuncsaftja híresség, politikus, avagy üzletember.

Bizonyára azért ilyen rutinos ez a dolog Tájföldön, mert ott nem egyszerűen gondolkodnak pár napot az emberek, majd nevet adnak az újszülöttnek, avagy örökli a szülők nevét. Minden szülés előtt asztrológusokkal és jövendőmondókkal konzultálnak a tradíciókat ápoló szülők, és komoly felkészülés előzi meg a névadás szertartását. Figyelembe veszi az évszakot, a napszakot, az órát, a dátumot, de még így is megtörténik, hogy nem a megfelelő “címkével” indul az újszülött az életbe – és egy adott ponton változtatnia kell nevén.

“Tájföld egy rendkívül gyorsan változó ország, és teljesen természetes, hogy ebben az örök változásban minden lehetőséget megragadsz, hogy segítsd a boldogulásod”, mondta Suchada Jarernsritrakul, aki pár éve változtatta meg a nevét. Emiatt is történt úgy, hogy a helyi nyilvántartó irodák rendkívül gyorsan és egyszerűen képesek megváltoztatni a személyneveket. Természetesen ennek a rendőrség a legkevésbé sem örül, és részben ezt hibáztatják azért, mert Tájföldön virágzik a fekete kereskedelem.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek