Az American Airlines egyik repülőgépének szárnyáról kellett evakuálni az utasokat csütörtök este a Denveri Nemzetközi Repülőtéren, miután a gép egyik hajtóműve kigyulladt, sűrű fekete füstöt eregetve.
Az American Airlines 1006-os járata Colorado Springsből tartott Dallas-Fort Worth felé 172 utassal és hatfős személyzettel a fedélzetén, amikor helyi idő szerint 17 óra 15 perc körül Denverbe irányították át, miután a személyzet „hajtómű vibrációt” jelentett.
„Leszállás után és a kapuhoz gurulás közben az egyik hajtómű kigyulladt” – áll a Federal Aviation Administration (FAA) közleményében.
A gép elérte a C38-as kaput, ahol kigyulladt – közölte a CNN-nel a repülőtér szóvivője. A tüzet eloltották, és minden utast evakuáltak. 12 embert kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak.
A helyszínen készült képeken több tucat utas látható, amint elhagyják a repülőgépet, és a szárnyon állva várják a segítséget, miközben mindent beborít a sűrű, fekete füst.

Az American Airlines egy pótgépet és új személyzetet küldött Denverbe, hogy segítsen az utasoknak eljutni Dallasba – közölte a légitársaság.
Az eset mindössze három héttel azután történt, hogy a Delta Airlines járata lezuhant, felborult és kigyulladt a torontói repülőtéren.
Ennek a balesetnek szerencsére szintén nem volt halálos áldozata, de korábban Alaszkában, Philadelphiában és Washingtonban is történtek halálos balesetek az idén – ezek közül a legismertebb a washingtoni szerencsétlenség, ahol az American Airlines járata január 29-én összeütközött egy katonai helikopterrel a Potomac folyó felett, 67 ember halálát okozva.