KuriózumA nővér örökbefogadott egy elhagyott haldokló kislányt - A lehető legjobb 5...

A nővér örökbefogadott egy elhagyott haldokló kislányt – A lehető legjobb 5 évet adta neki

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az Argentínában élő Núria Pérez 2014-ben sorsdöntő döntést hozott, amely az egész családjának mindennapjára hatással lett. Szerencsére a család nyitottan állt az egészségügyi nővérként dolgozó fiatal lány döntéséhez, amelynek köszönhetően páratlan örömöket élhetett meg a kis család úgy, hogy pontosan tisztában voltak azzal, hogy csak idők kérdése, hogy meddig tarthat a boldogságuk.

Ez a kaland egy átlagos nappal indult a helyi kórház újszülött osztályán, ahol a nővér az egyik ágyacskában megpillantott egy pár hetes babát, aki a szülei elhagytak. Zoe egy komoly problémával jött a világra, hiányzott a jobb és bal agyféltekéje.

A kis Zoénak az orvosok egy évet jósoltak. Pérez azonnal érezte, hogy tennie kell valamit és rögtön indítványozta a kislány örökbefogadását.

Zoe egy komoly problémával jött a világra

„Csak erre tudtam gondolni: annyira rövid élet áll előtte, ezért jó lenne, ha lehetne anyukája, bátyja, nagyszülei, nagynénije és nagybácsija, egy otthona, egy kis ágyacskája, ruhája és játékai” – fogalmazott a nővér.

Szerencsére a bátor nővér ötletét annak férje és a 9 éves kisfia is támogatta, így rövidesen a kis Zoe is becsöppenhetett a család mindennapjaiba.

Csodával határos módon Zoe nemcsak az első születésnapját érte meg egészségben, hanem az 5 életévét is betöltötte.

Núria Pérez örökbe fogadta a kislányt

Az odáig vezető út viszont kemény volt Núria Pérez számára, hiszen Zoé folyamatos felügyeletet igényelt. Ám sajnos a sors elkerülhetetlensége miatt 2019-ben egy augusztusi napon a család legnagyobb félelme bekövetkezett. Az 5 éves kislányt légzési nehézségekkel szállították kórházba, ahol azonnal nekiláttak az életének megmentéséhez.

„Az orvos azt mondta menjek el onnan, de nem hagytam magam, nem hagyhattam egyedül őt. De az ott dolgozó erőszakkal kivittek…” – emlékezett vissza Núria Pérez.

Zoé minden szeretetet megkapott örökbefogadó anyukájától

Sajnálatos módon a kislány nem élte túl azt a napot, ám Núria Pérez szerint lehet, ha könnyebb is így, mert a kislánynak nem kellett tovább szenvednie az őt gyötrő fájdalmaktól, ám a család sosem felejti el azt az 5 csodálatos évet, amit ez a kis tündér hozott az életükbe.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek