Martha Mason egy Észak-Karolina-i kisvárosban született, 1937. május 31-én. Amikor 11 éves volt, észrevette magán a gyermekbénulás tüneteit, a betegségét, amely elragadta fiú testvérét. Hogy szülei aggódását megakadályozza, Martha eltitkolta előlük a szörnyű, vírus által okozott kórt.
Azonban a titkolózás nem tartott sokáig, így Marthát kénytelenek voltak egy vastüdőbe tenni. Ez a robosztus és félelmetes szerkezet a légzést könnyíti meg, hiszen a páciensek izmai sok esetben nem működnek megfelelően, túl gyengék lesznek ahhoz, hogy megfelelően lélegezni tudjanak.
Martha 71 évet élt, amelyből 61 évet töltött abban a bizonyos orvosi masinában, soha senki nem „húzott le” ennyit korábban egy vastüdőben. Ennek ellenére nem hagyta el magát, sőt kitűnő eredménnyel végezte el a középiskolát, és két egyetemi diplomát is sikerült szereznie. Még munkát is kapott, újságíróként helyezkedett el, kezdetben édesanyjának diktálta le a szövegeket. A technológia fejlődésével a kilencvenes évek közepén egy számítógépes beszédfelismerő program révén már önállóan is dolgozhatott. Ezen „írta” meg emlékiratait is, amelyet az édesanyjának dedikált.
Külső szemmel azt gondolnánk, hogy Marthát különösen megviselhette, hogy szinte egész életét a vastüdőben kellett leélnie, és örvendetes, hogy nem merültek fel benne önpusztító gondolatok. És nem is! Marthának remek társasági élete volt, állandóan barátai és családja körében élte hétköznapjait, és bevallása szerint, bármilyen hihetetlen is, a vastüdő által tapasztalhatta meg a szabadság érzését is. Gyakran tartottak partikat, könyvklubokat, ünnepi összejöveteleket nála.
Martha 2003-ban a Charlotte Observernek a következőket nyilatkozta: „Boldog vagyok, attól aki, és ahol vagyok. Természetesen, ha választhattam volna, nem egy ilyen életet választok, de ha már így alakult, a legjobb életem volt, ami csak megadathatott nekem.”
