Brittany és Daniel Brooker nagyon fiatal korukban váltak özvegyekké, ráadásul úgy, hogy mindkettőjük oldalán ott volt egy-egy kicsi gyermek is.
Daniel és Brittany szerelmi története nem a mesebeli szereplők sablonjaira épít, hiszen a kettejük kapcsolata ott kezdődött, ahol az emberi életek véget értek, s ahol a sors egy furcsa fordulattal minden szereplő végzetét egy tollvonással átírta.
Hogyan vált ez a két fiatal egyedülálló szülővé a pillanatok töredéke alatt?

Daniel feleségénél, Lyndsie-nél még 19 éves korában diagnosztizáltak daganatos elváltozást, s hiába küzdött a kórral, 21 évesen újra rákot vettek észre nála. Ez idő alatt a két fiatal összeházasodott és két kisgyereket fogadtak örökbe, ám 2015-ben alig 28 évesen Lyndsie sajnos feladta a harcot és a rák győzedelmeskedett.
„Az egyik legnehezebb dolog abban az időben az volt, hogy a közösen megszokott dolgainkat szépen lassan el kellett hagyjam, már nem volt, akit hívjak, már nem volt, akinek üzenetet hagyjak és sosem hallhattam már a hangját” – mondta a férfi.
Daniel teljesen összeroppan a felesége elvesztése miatt, de ekkor még nem sejthette, hogy a sors hamarosan újra rámosolyog.

„Isten elég tisztát érthető jeleket küldött nekem, hogy a Lyndsie-vel megélt kapcsolatot újra megszerezhetem, de éreztette, hogy mindezt csakis Ő általa érhetem el.”
Szintén 2015-ben történt, hogy a friss özvegy, Brittany is elvesztette a férjét, Patrickot. A fiatalok még 2011-ben házasodtak össze, s időközben Brittany 3 gyereknek adott életet. Aztán egy telefonhívás mindent megváltoztatott, hiszen Patrick főnöke hívta Brittany-t azzal, hogy a férfi olyan szerencsétlenül zuhant le munka közben egy emelvényről, hogy azonnal szörnyet halt.
Brittany alig 25 évesen maradt özvegy 3 kisgyerekkel a nyakában, de ő is valamilyen különös isteni sugallatra emlékszik vissza azokból az időkből.

„Én is úgy éreztem, mintha Jézus ott ülne velem szemben és azt mondaná, hogy átérzi a fájdalmamat és ne aggódjak, minden rendben lesz” – idézte fel Brittany.
Aztán egy váratlan találkozás mindent megváltoztatott. Brittany és Daniel szentül hitték, hogy ez nem lehet véletlen.
„A családunk számára ez a történet mindig is az öröm és a bánat mezsgyéjén navigál majd. Patrick és Lyndsie is örökre a részünk marad” – összegezte Brittany.

A párnak azóta egy közös kislánya is született, Laurel Grace és szentül hiszik, hogy a családjuk Isten ajándéka.
„Isten nem pazarolja a fájdalmainkat. És az utat sem, amin végigkísér. Ő pontosan lát mindannyiunkat és tudja, hogy mit vagyunk képesek elbírni és mire vagyunk méltóak, hogy megkaphassuk. Nekünk csupán hinnünk kellett abban, hogy ránk mosolyog az élet” – mondta el Daniel.
„Amikor úgy érzed, hogy itt a vége és minden reményed elhagyott és csak a fájdalom maradt, akkor tekints fel, mert ott van valahol az a kéz, amely kihúz a bajból. Ott van Jézus, csak hinned kell még akkor is, ha fáj” – teszi hozzá Brittany.