KuriózumA japán gyerekek merőben másképp sajátítják el a járást, mint a világ...

A japán gyerekek merőben másképp sajátítják el a járást, mint a világ más részein élő társaik – állítják a kutatók!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

A szakértők szerint, már egészen pici korban érdemes nagy hangsúlyt fektetni a babák lábainak és lábfejeinek egészséges fejlődésére, hiszen ezek majd nagyban befolyásolják a gyerek járásának és tartásának milyenségét.

A megfigyelések alapján a gyerekeknél 7 éves korra fejlődik ki annyira a járásnak az  őszdinamikája, amely már hasonlít a felnőttek járásához. Ne felejtsük el, hogy habár elsőre természetesek tűnik, a lépésekből felépülő helyváltoztatás egy igencsak összetett folyamat, amely sok terület együttes koordinációját igényli.

Ugyanakkor nem csak biológiai hatások befolyásolhatják egy-egy gyerek járásának milyenségét, hanem egy friss tanulmány szerint a különböző kultúrák is nagy hatással lehetnek a gyerekek járásának fejlődésére.

Dél-Afrikában például a kutatók alapvető különbségeket véltek felfedezni az általános iskolás gyerekeknél (7-11 év), hiszen azoknál járás közben a felnőttekéhez hasonló, érett csípőforgási szöget mértek. Franciaországban azonban ezt az érettséget már a 12 éves korosztálynál figyelték csak meg.

Ám egy legújabb Japán kutatás még ennél is szélesebb spektrumú eredményt tár elénk. A japán kutatók egy jelentős létszámú, iskoláskorú csoportot követtek figyelemmel és arra jöttek rá, hogy a 12 év körüli gyerekeknek sokkal nagyobb erőt kell kifejteniük a bokák területén, ahhoz, hogy a járás megvalósuljon, mint a fiatalabb társaik.

A 12 évesek lépéseinek hossza kisebb volt, míg a lépések üteme értelemszerűen gyakoribb, mint például a 6,7 vagy 8 éves társaiké.

A világ más részein, például Mexikóban, a gyerekek járását tanulmányozó kutatások adatai alapján nagy általánosságban az figyelhető meg, hogy a lépések száma alacsony és a lépéshossz is rövid, s ez a fajta járástípus 7 évnél idősebb gyerekeknél állandósulni látszik.

A szóban forgó japán kutatás azonban még ennél is mélyebbre szeretett volna ásni a japán gyerekek mozgáskultúrájának tanulmányozását illetően és közel 424 japán kisgyerek részvételével bonyolították le a megfigyeléseket. Háromdimenziós járásmegfigyelőt is bevetettek annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjanak arról, hogy a résztvevő 6 és 12 év közötti gyerekek hogyan használják az alsó végtagjaikat a járás során.

Az idősebb gyerekeknél figyelték meg azt, hogy a járás során percenként növekszik a lépések száma és sokkal ritmusosabban haladnak, mint fiatalabb társaik, de a 9 és 10 éves gyerekekkel szemben a lépéshossz csökkent.

Továbbá a kutatók arra is rávilágítottak, hogy az idősebb gyerekek testsúlya a járás során inkább a lábujjhegyekre helyeződik ezzel is alátámasztva azt a feltevést, hogy felnőtt korukra minél inkább lépést próbálnak tartani a japán kultúra résztvevői a rohanó életstílusukkal.

„Úgy véljük, hogy az életstílus és a kulturális tényezők nagyban befolyásolják a japán gyerekek járását” – nyilatkozta Tadashi Ito, a Nayoga University professzora – írja a SienceAlert. „Nem mondanám azt, hogy a megfigyeltek hatással lennének a japán gyerekek egészségére, de az látható tény, hogy teljesen más tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a többi kultúrák gyerekei.”

Te mit gondolsz? Valóban ennyire képes rányomni egy nyüzsgő kultúra a bélyegét az olyan természetesnek tűnő dolgokra is, mint az emberi helyváltoztatás?

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek