Egy Phoenixből származó házaspárnak sok veszteséget és fájdalmat kellett átélnie, mire megvalósíthatták az álmukat, és végre szülők lehettek, de minden nehézség ellenére kitartottak, és végül igazi áldásban részesültek, amikor ötös ikreik születtek nem sokkal karácsony előtt.
Michael és Margaret Baudinet az arizonai Phoenixből mindennél jobban vágytak arra, hogy szülők lehessenek, de ehhez számos kihívással kellett szembenézniük. Margaret kétszer is elvetélt, és amikor újból teherbe esett, már nem merte beleélni magát a gondolatba, mert úgy érezte, amikor felébredt benne a remény, mindig csalódnia kellett.
A fájdalmas veszteségek után a pár a termékenységi kezelés mellett döntött, és nem sokkal később megtudták, hogy Margaret terhes, ráadásul nem is egy, hanem öt babát vár. Bár nagyon izgatottak voltak, nem merték átengedni magukat az örömnek, mert nagyon is lehetséges volt, hogy az öt magzat közül nem marad mindegyik életben.

„Amikor megtudtam, megdöbbentem, és azt hiszem, körülbelül négy hétig nem is beszéltem róla” – idézte fel Michael.
A házaspár Virginia államba költözött, ahol Dr. John Elliott, aki ikerszülésekre specializálódott, végig gondjukat viselte, és minden egyes lépést alaposan elmagyarázott nekik, hogy a terhesség lehetőleg problémamentes legyen.
Az ő és a St. Joseph’s kórház további személyzetének segítségével a házaspár úgy érezte, végre minden rendben lehet, de ennek ellenére az utolsó percig igyekeztek határt szabni az örömüknek.

„Arra gondoltam, hogy öt magzatból egy talán életben marad. Nagyon komolyan próbáltuk mérsékelni az izgalmunkat, amíg végül el nem kezdtünk hinni benne, hogy végre valóban lehet egy családunk” – magyarázta Margaret.
A szülést egy 24 orvosból és ápolónőből álló csapat vezette le 2016. december 4-én. Ava, Clara, Camille, Luke és Isabelle voltak az első ötös ikrek a kórház fennállásának 121 éves történetében. A terhesség 32. hetében születtek meg császármetszéssel, és bár egy ideig még az újszülött intenzív osztályon ápolták őket, minden a lehető legjobban alakult, és mind az öt baba egészséges volt.
Patty White, a St. Joseph’s igazgatója is nagyon örült a történelminek számító pillanatnak, és azt mondta: „A mi karácsonyi csodáinknak nevezzük ezeket a babákat.”

A boldog családot még a Télapó is meglátogatta a kórházban, és gondoskodott az ünnepi hangulatról, bár úgy érezték, az igazi ajándékot már megkapták.
„Ez hatalmas áldás” – mondták a szülők.
Az édesanya ugyanakkor másokat is kitartásra bátorított, akik hozzájuk hasonlóan kihívásokkal néznek szembe a családalapítás terén: „Olyan emberként, akinek várakoznia kellett, szeretném, ha tudnátok, hogy Isten megáld minden egyes napot, amit várakozással töltünk. Az öröm pedig biztosan megérkezik majd” – mondta.