Miután az orvosok közölték, hogy nem tudnak többet tenni a fiúért, a családja elköszönt tőle, és már arra készültek, hogy lekapcsolják a gépekről, és felajánlják a szerveit, hogy legalább mások életét megmenthessék ezáltal, de nem sokkal később a fiú csodával határos módon elkezdett magától lélegezni.

A 18 éves Lewis Roberts március 13-án szenvedett szörnyű balesetet. Súlyos fejsérüléseket szerzett, amikor elgázolta egy teherautó szülővárosa, Leek utcáin, miközben éppen hazafelé tartott. Azonnal kórházba szállították, ahol sürgősségi műtétet hajtottak végre rajta, de úgy tűnt, elveszítette az életéért vívott harcot.

Miután az orvosok 4 nappal később agyhalottnak nyilvánították a fiút, és elmondták, hogy már semmit nem tehetnek érte, a családja elbúcsúzott tőle, és beleegyeztek, hogy felajánlják a szerveit. De miközben arra vártak, hogy az orvosok elvégezzék a szükséges műtétet, és kioperálják a szerveit, mielőtt lekapcsolnák őt a gépekről, megtörtént a csoda: Lewis elkezdett önállóan lélegezni.

„Néhány órával a műtét előtt Lewis ismét önállóan kezdett lélegezni. Ez az a csoda, amit minden család kívánhat, amikor közlik velük, hogy gyakorlatilag nulla az esély a felépülésre.” – mondta Chloe Roberts, Lewis édesanyja.

„Lewis állapota ezután tovább javult. Elkezdett reagálni a fájdalomvizsgálatokra, egyedül mozgatta a végtagjait, a fejét is egyik oldalról a másikra mozgatta, pislogott és a száját is mozgatta. Ez a fiú napról napra erősebb.” – folytatta az édesanya. A család adománygyűjtésbe kezdett, és már több mint 1000 fontot sikerült összegyűjteniük.

Lewis Roberts testvérével, Jade Roberts-el a baleset előtt

„Minden pénzt, amit kapunk, Lewisra szánunk, amikor már otthon lesz, és talpra áll. Szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani, hálásak vagyunk minden imáért és jókívánságért.” – tette hozzá Chloe Roberts.

Lewis 28 éves nővére, Jade Roberts pedig hozzátette: „Nagyon, nagyon köszönjük mindazoknak, akik adományoztak. Lewis nagyon boldog lesz. Alig várjuk, hogy felébredjen, és meglássa.”

A rendőrség még folytatja a nyomozást a gázolás ügyében.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.