Ha kíváncsi vagy az igazságra, kérdezz meg egy gyereket. Ha őszinte érzéseket akarsz látni, nézz egy gyermeket.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A magaviselet, a viselkedésmód és a világról kialakított kép egy gyermek életében bizonyára függ a neveltetéstől, a környezettől, attól a mintától, amit nap, mint nap lát és tapasztal.
A gyerekek alapvetően és természetüknél fogva őszinték és jó lelkűek. Úgy is fogalmaztak egyesek, hogy még nem törték le szárnyaikat a felnőtté válás sablonjai és elvárásai.
Bizonyára ezt vette alapul egy olasz internetes portál, hogy szemléltesse, úgy is fogalmazhatnánk: példaként mutassa be a gyerekek magatartását, ha nőkről (jelen esetben lányokról) és erőszakról van szó.
A kisfilmben 7-11 éves srácok szerepelnek, akiknek a rövid bemutatkozás után különböző utasításokat adtak. Ők persze, mivel gyerekek ugyebár, és szeretik az izgalmakat, mindeniket teljesítették.
Vagy mégsem?… A videó magáért beszél.
https://www.youtube.com/watch?v=TQArL_hB0KM