A gyanakvó feleség hosszas vívódás után végül is úgy döntött, hogy kamerát telepít az otthonukba, hogy utána járhasson, mit is művel a férje, amíg ő távol van. Napokkal később olyannak volt szemtanúja, ami miatt az egész élete fenekestől felborult.
A 32 éves nő még múlt évben osztotta meg történetét a Reddit felületén, ugyanis arra gyanakodott, hogy a férje titokban összeszűri a levet a dadussal, aki a kislányukra vigyáz, amikor ő nincs otthon.
A kérdőre vonás során azonban a férfi mindig tagadott, így aztán végül a nő úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a dolgok irányítását és utána jár a dolgoknak.
A kis magánakciójának aztán olyan eredménye lett, ami miatt a csalódott nő azonnal összezuhant.
A hölgy ápolóként dolgozik, míg a férje csupán heti 3 éjszakát van munkában, így a zűrös beosztások miatt úgy döntöttek, hogy felvesznek egy bébiszittert, aki a holtidőkben vigyáz a gyermekünkre. Egy 17 éves lányra esett a választásuk, akivel már az első pillanattól jól kijött a 3 éves kislányuk.
A nő már többször próbálta szembesíteni a férjét, aki mindig hihető alibikkel próbálta elterelni a gyanút.
„Azt hittem, hogy megbolondulok, mert tudtam, hogy van valami, de mindig csak tagadott pedig annyi kérdésem lett volna” – írta a nő.
A kamerák telepítése után röviddel beigazolódni látszott a gyanú, ugyanis míg a kislány a TV-előtt ült, a férje és a 17 éves lány valóban „túlságosan hevesen kezdtek puhatolózni egymás személyes szférájában”. A nő összetörött, hiszen tudta, hogy a zűrös munkarendjük miatt már egy jó ideje eltávolodtak egymástól, de a düh is emésztette, amiért a férje ilyen könnyen elárulta.
A szembesítés után a férfi sírva kezdett könyörögni, de a nő a kislánnyal együtt azonnal az anyjához költözött. A lebukott férj mindent megpróbált azért, hogy valahogy visszaszerezze a családját, de a nő bizalma végleg megrendült.
A csúnya családi dráma odáig fajult, hogy a férfitől még a saját családja is elfordult, édesanyja és édesapja merőben elutasították a magatartását.
A történet visszhangja is említésre méltó, ugyanis sokan úgy vélik, hogy az egész esetnek nem csak a feleség esett áldozatául, hanem a 17 éves lány is, akit a naivitásából kifolyólag a férfi vélhetőleg kihasznált.
Sokan tanácsolták az édesanyának, hogy a válás során mindenképp használja fel a videófelvételeket és semmiképp se dőljön be a férj manipulációjának amíg a válóper le nem jár.