A természet működése csodálatos, sokszor mi emberek is példát vehetünk a gondoskodó és feltétel nélküli szeretetről. Azonban, ha egy állat egészen kiskorában magára marad, akkor bizony nagy eséllyel nem éli túl egyedül élelem és víz nélkül.
Szerencsére egyre több jószívű ember van, aki nagy hangsúlyt fordít az elhagyott állatok gondozására. A kenyai “Sheldrick Wildlife Trust (SWT)” egyike azon szervezeteknek, amely az elefántok megmentéséért munkálkodik.
Fő célja az árván maradt elefántok jólétének biztosítása és rehabilitációja, ezenkívül a szervezet kiemelkedő szerepet vállal az orrvadászok elleni küzdelemben is. A gondnokok nem csak éjjel-nappal vigyáznak a kis elefántokra, hanem betakargatják, és álomba ringatják őket.
Az SWT nemrég megosztott egy fotót, amellyel az egész világot lenyűgözte. A képen egy kiselefánt látható, aki elvesztette az anyját, ezért a gondozója betakarta egy takaróval, vele alszik, hogy nyugalmat és biztonságot nyújtson számára.
A takaró ráadásul nem is akármilyen, hanem elefántos, hát nem aranyos?
Közvetlenül születésük után az elefántok nagyon gyengén látnak, szinte vakok, ezért mindig szükségük van az anyjukra, aki apránként megtanítja őket, hogy milyen kihívások várnak rájuk a vadonban.
A borjú és az anya szoros kötelékben mindig együtt alszik, ezért, ha egyedül kell aludnia a kicsinek, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát, és sebezhetővé válik. A hiány miatt nagyon szenvednek, és ha elfogják és ketrecbe zárják őket, akár hosszan elhúzódó lelki sérülést is szerezhetnek.
Az árván maradt elefántok három óránként 2 üveg tejet isznak, ez pedig csak úgy lehetséges, ha valaki gondoskodik róluk.
“A legutóbb megmentett kicsiknek, akik még az átélt trauma hatása alatt vannak szükségük van egy kis vigasztalásra, ezért jó, ha éjjel-nappal valaki figyel rájuk. Gondozóink folyamatosan figyelemmel kísérik őket, hogy megkapják a szükséges figyelmet, hogy könnyebben átvészeljék ezeket a nehéz időket” – mondta a szervezet szóvivője.
A kis állatok a gondozók türelmének és odafigyelésének köszönhetően úgy érzik magukat, mintha új családra leltek volna. Viszont, ha nem kapják meg ezt a szeretetteljes gondoskodást, akkor valósággal elsorvadnak a szeretet hiányától.
Az ilyen cselekedetek is bizonyítják, hogy csak végtelen szeretettel tudjuk megváltoztatni a dolgokat, ehhez pedig sokkal több jó emberre van szüksége a világnak.