Mike Blair gyilkossági nyomozó, az egyik legnagyobb lépést tette meg karrierje során: öt gyereke mellé feleségével együtt örökbe fogadták azt a fiút, akit az apja súlyosan bántalmazott.
2018 márciusában Mike Blair nyomozót, a Hillsborough megyei seriffhivatalba hívták, mivel egy súlyos bűnügyi eset történt. A veterán tiszt több száz üggyel foglalkozott már pályafutása során, de ez volt az, ami megváltoztatta az életét.
Ronnie Oneal megverte és megölte a feleségét, a fogyatékkal élő lányát, majd megszúrta a 7 éves fiát, Ronnie-t, és végül felgyújtotta őket a Riverview-i otthonukban. A férfit életfogytiglan börtönbüntetésre ítélték.

Aznap, amikor Blair a helyszínre sietett, látta, hogy erőszakos cselekedetek ellenére a fiú életben van, de nagyon súlyos sérülései vannak, és az állapota még mindig kritikus.
Blair nyomozó a gyilkossági csoporthoz tartozott, az ügy büntetőeljárásával nem igazán foglalkozott, de mégis úgy érezte, hogy meg kell látogassa a sérült fiút. A kórházi látogatások során igencsak jó barátságba kerültek, és egyszercsak Ronnie egy olyan dolgot kért tőle, amitől a nyomozó nagyon meghatódott.
„Amikor elmentem mellette megfogta a kezem, és azt mondta: Megnéznél velem egy filmet?” – emlékezett vissza Blair.

„A feleségemmel vacsorázni készültünk, aznap este az évfordulónkat ünnepeltük. Felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy nem bánja-e, ha a randizás helyett filmet nézünk inkább egy gyerekkel” – mondta Blair, akinek öt gyermeke van.
„Aznap este bementünk a kórházba, és megnéztünk Ronnie-val egy filmet. Már akkor tudtam, hogy haza szeretném vinni ezt a gyereket” – mondta Danyel, Blair felesége.

Idővel Blair és Danyel úgy döntött, hogy ha nincs semmi akadálya, akkor örökbe fogadják Ronnie-t. Így lett a fiúnak 5 testvére és szerető családja. „Nagyon kedvesek voltak az első perctől, de, ami történt, azt sosem fogom elfelejteni” – mondta Ronnie.
Annak ellenére, hogy mennyi trauma érte Ronnie-t a múltban, mégis pozitívan tekintett a jövő felé. Blair azt is elmondta, hogy volt egy családi mantrájuk, amit Ronnie stresszhelyzetben mindig magában ismételgetett.
„Biztonságban vagyok, szeretnek, ennek a családnak a tagja vagyok” – mondta.