Kuriózum„A célom a halhatatlanság” - mondja a 11 éves fiú, aki már...

„A célom a halhatatlanság” – mondja a 11 éves fiú, aki már egyetemi diplomát szerzett fizikából

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Laurent Simons egy 11 éves kisfiú a belga tengerparti Ostend városból, akit igazi gyerek géniuszként tartanak számon. Nem is csoda, hiszen míg a vele egyidős gyerekek általában videójátékokkal töltik az idejüket, és próbálják elkerülni, hogy házi feladatot kelljen írniuk, addig Laurent az Antwerpeni Egyetemen szerzett diplomát fizikából – ami még egy felnőtt számára is nagy teljesítmény lenne.

A 11 éves Laurent-nek mindössze egy évbe telt, hogy elvégezze az alapképzést, ami általában legalább három évet vesz igénybe. De itt még eszében sincs megállni, és nagy álmai vannak a jövőre nézve.

Már fiatal korától ragyogó teljesítményt nyújtott

Laurent mindössze másfél év alatt befejezte a középiskolát a szokásos négy év helyett, és 8 évesen leérettségizett – amikor a vele egyidős gyerekek még csak harmadik osztályba jártak. A kisfiú azonban jóval megelőzte kortársait, és már klasszikus mechanikával valamint kvantumfizikával foglalkozott, nem sokkal később pedig beiratkozott az egyetemre.

„A célom a halhatatlanság” - mondja a 11 éves fiú, aki már egyetemi diplomát szerzett fizikából
Fotó: Instagram

Visszatartották a diploma megszerzésétől

Egy évvel később, mindössze 9 évesen már befejezte az alapképzést, de az egyetem nem engedte, hogy megkapja a diplomát, amíg be nem tölti a 10 évet, ezért kénytelen volt tartani egy kis szünetet.

Laurent elképesztő, 85%-os eredménnyel teljesítette az alapképzést, ami még egy felnőtt diáknak is dicsőségére válna – ráadásul mindezt egyetlen év alatt.

Számára ez nem a hírnévről szól

Mivel ilyen fiatalon ekkora akadémiai sikert ért el, nyilvánvalóan a média is felfigyelt rá, Laurent azonban egyáltalán nem törődött ezzel a figyelemmel. Ő kizárólag a jövőjére összpontosított, és merész célokat tűzött ki maga elé.

„A célom a halhatatlanság” - mondja a 11 éves fiú, aki már egyetemi diplomát szerzett fizikából
Fotó: Instagram

„Nem igazán érdekel, hogy én vagyok-e a legfiatalabb. Az egész arról szól, hogy megszerezzem ezt a tudást magamnak” – mondta a De Telegraafnak.

A cél a kiborg test és a halhatatlanság

Laurent már most pontosan tudja, mit szeretne elérni fizika diplomájával. Célja egy olyan kiborg létrehozása, amely megszüntetné a biológiai testek korlátait. Ez ugyanakkor potenciálisan halhatatlanná is tenné az embereket – legalábbis a 11 éves fiú reményei szerint.

„Ez a kirakós első darabja, és az a célom, hogy az emberi testrészeket mechanikus részekre cseréljem” – mondta. „Azt szeretném, ha a lehető legtöbb emberi testrészt mechanikusra tudnám cserélni. Feltérképeztem egy idáig vezető utat. Az egész olyan, mint egy nagy kirakós” – tette hozzá.

Ez a kirakós azonban nem olyan, amivel a vele egyidős gyerekek játszanak, és amit bármelyik játékboltban megkaphat. Laurent arra akarja használni kvantummechanikai tudását, hogy igazi innovatív találmányokat alkosson, amik forradalmasíthatják az emberi életet – a kérdés már csak az, vajon sikerrel jár-e.

Laurent már megtalálta élete két fő célját: a tudás megszerzését és annak alkalmazását. Szeretne a világ legjobb professzoraitól tanulni, hogy úgymond „belenézhessen az agyukba”, és megtudja, hogy gondolkodnak.

„A célom a halhatatlanság” - mondja a 11 éves fiú, aki már egyetemi diplomát szerzett fizikából
Fotó: Instagram

Amikor először abba kellett hagynia az egyetemet, mert úgy ítélték meg, hogy nem elég idős a diploma megszerzéséhez, Laurent meglehetősen sok negatív médiafigyelmet kapott, és sokan azt gondolták, túlértékelik őt. Még az egyetem is kritizálta, amiért túl sok médiafigyelmet kapott, mondván, hogy ez belejátszik a „csodafiú” sztereotípiába.

A fiú édesapja azonban nem értett egyet ezzel a véleménnyel. Azt mondta, nem látja be, miért ne kaphatná meg a fia a megérdemelt elismerést a teljesítményéért. „Ha egy gyerek jól tud futballozni, mindannyian azt gondoljuk, hogy megérdemli a média figyelmét. Az én fiamnak más tehetsége van. Miért ne lehetne erre büszke?” – nyilatkozta.

Mesteri és doktori képzés

Laurent idő közben a mesterképzést is elkezdte, sőt, 2023-ban már a doktori cím a cél. Minél több tudásra tesz szert, annál inkább hiszi, hogy képes lesz alkalmazni azt, és megvalósítani végső nagy álmát – a halhatatlanságot.

Családja létrehozott egy Instagram oldalt is, ahol bárki nyomon követheti a fiatal géniusz útját. Az oldalnak, ami bemutatja a fiú akadémiai fejlődését, eddig körülbelül 80 ezer követője van.

Akár sikerül megvalósítani merész álmait, akár nem, Laurent előtt minden bizonnyal fényes jövő áll, és már most bizonyított.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek