Minden embernek vannak negatív és pozitív tulajdonságai, ez adja az élet szépségét!
Az alábbiakban megtudhatod, hogy a partnered milyen negatív tulajdonságokkal rendelkezik a csillagjegye alapján. Tudjuk, hogy a kezdeti szakaszban főleg, mikor a szerelem vak, nem árt egy kicsit racionálisan szemlélni a tényeket.
Kos: nagy személyiséggel rendelkezik
Tüzes, vitatkozásra hajlamos, energikus személyiség, éppen ezért nem mindenkivel tudja megtalálni a közös hangot. Nem hajlandó meghallgatni és elfogadni mások véleményét, meg van győződve, hogy egyetlen igazság létezik a világon, márpedig az, amit ő állít.
Bika: nem hajlandó osztozni
A legrosszabb tulajdonsága, hogy mindig ő akar az első helyen lenni mindenben, és természetesen a párkapcsolatban is. Nem hajlandó osztozni a figyelmeden, éppen ezért, ha többet foglalkozol a gyerekkel, vagy a barátnőiddel, akkor ő már sértve érzi magát.
Ikrek: imád flörtölni
Imád flörtölni, és ha alkalom adódik, akkor bizony egy kis futókalandot sem utasít vissza. Nem igazán megbízható, és kiváló kommunikációs képességének köszönhetően nagyon jól letagadja az igazságot.
Rák: éretlen
Nem tud beszélni az érzéseiről, mellette az élet csupa talány, hiszen állandóan azt fogod találgatni, hogy most éppen kire haragszik, vagy mitől szenved. Ha valami baja van, inkább beül a sarokba és duzzog, nehéz lerombolni a szívéhez vezető falat.
Oroszlán: mindig neki van igaza
Nagyon fontos számára, hogy mindig első legyen, és mindig a középpontban legyen. Ha valaki ki akarja túrni a helyéről, és erre rájön, akkor bizony nagy botrányt rendez. Eléggé idegesítő tulajdonsága az is, hogy meg van győződve róla, mindent jobban tud, mint más.
Szűz: munkamániás
Perfekcionista és munkamániás. Kívülről csodálatos embernek tűnik, de ha közelebbi kapcsolatba kerülsz vele, akkor igencsak megnehezíti az életed, hogy mindig a tökéletesre törekszik. Mivel nem tudja utolérni önmagát, állandóan feszült, stresszes. Számára mindig a munka lesz az első, és ezzel a tulajdonságával bizony nehéz együtt élni.
Mérleg: azt akarja, hogy mindenkinek jó legyen
Harmónia és béke jellemző rá, mindent megtesz a barátaiért, ismerőseiért, viszont, aki együtt él vele az tudja, hogy otthon egyáltalán nem érdekli a harmonikus légkör kialakítása. Mindig mások érdekét veszi figyelembe, kissé elhanyagolja önmagát és a családját.
Skorpió: semmit sem vesz komolyan
Nem tudja elviselni, ha nem az ő kezében van az irányítás, és azt sem, ha otthon az asszony viseli a kalapot. A szerelemben is mindig ő irányít, szinte figyelembe sem veszi, hogy a másik fél mit szeretne. Egy Skorpió mellett bizony nem túl könnyű az élet.
Nyilas: kiszámíthatatlan
Kifejlett humorérzékkel rendelkezik, viszont sajnos sokszor egy kapcsolaton belül olyan dolgokból is viccet űz, amiből nem kellene. Nem következetes, gyakran változtatja a véleményét, kiszámíthatatlan, álomvilágban él.
Bak: makacs személyiség
Munkamániás és nagyon makacs személyiség, kicsit hasonlít a Szűzhöz. Ha valamit a fejébe vesz, amellől nem tágít, mindenekelőtt a munka a legfontosabb számára. Keveset pihen, mindig fáradt, nem túl sok ideje van a romantikázásra.
Vízöntő: szabadnak született
Független személyiség, ha valamibe korlátozni próbálják, nagyon ki tud borulni. Szórakozott, kissé bohém, látszólag nem veszi túl komolyan az életet. Sokszor utolsó pillanatban megváltoztatja a véleményét, nem lehet rá számítani.
Halak: imádja költeni a pénzt
Szereti szórni a pénzt, néha egyáltalán nem érdekli, hogy már a tartalék pénzt költi. Bármit megvásárol, ami megérinti a szívét, nem gondolkozik, hogy lesz-e rá szüksége. Ha felhívod a figyelmét a túlköltekezésre, akkor nagy drámát tud rendezni.