34 éves korában meghalt RJ Mitte, a világszerte népszerű Breaking Bad című sorozat színésze, aki Walter White fiát alakította. A fiatal amerikai színész október 12-én, hétfőn hunyt el a texasi Brownsville-ben. Halálát képviselői is megerősítették. Mitte a színészet mellett a fogyatékossággal élők jogaiért is aktívan küzdött.
RJ Mitte halálhíréről a The Independent, a Reuters és a Variety is beszámolt. A Cameron megyei hatóságok tájékoztatása szerint a színész halálát hétfő délután állapították meg Brownsville-ben. A halál pontos körülményeinek vizsgálata még folyamatban van.
Képviselői közleményben búcsúztak a fiatalon elhunyt színésztől.
„Mély szomorúsággal jelentjük be a szeretett színész, jótékonysági aktivista és a fogyatékkal élők jogainak szenvedélyes támogatója, RJ Mitte tragikus elhunytát” – közölték.
A Breaking Bad hozta meg számára a világhírt
RJ Mitte a 2008 és 2013 között futó, ötévados Breaking Bad, magyar címén Totál szívás című sorozatnak köszönhette nemzetközi ismertségét. Walter White Jr., más néven Flynn szerepében Bryan Cranston és Anna Gunn karakterének fiát alakította. A sorozat 56 epizódjában szerepelt.
A karakter különösen közel állt hozzá, hiszen a színész maga is cerebrális parézissel, vagyis agyi bénulással élt, akárcsak az általa megformált fiú. A betegséget hároméves korában diagnosztizálták nála, gyermekkorában pedig hosszú ideig gyógytornára és különböző kezelésekre szorult.
Személyes tapasztalatai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy hitelesen alakítsa Walter White Jr. karakterét. A sorozat sikere nemcsak szakmai lehetőségeket teremtett számára, hanem szélesebb nyilvánosságot is biztosított azoknak az ügyeknek, amelyek egész életében fontosak voltak számára.
RJ Mitte aktívan támogatta a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elfogadását és a hollywoodi filmiparban való hitelesebb képviseletüket. A United Cerebral Palsy és a Shriners Children’s nagyköveteként dolgozott, emellett saját jótékonysági szervezetén, a Mitte Foundationön keresztül is segített különböző közösségi kezdeményezéseket.
Halála előtt még új filmjén dolgozott
A Breaking Bad befejezése után RJ Mitte több televíziós és filmes produkcióban is feltűnt. Szerepelt a Switched at Birth című sorozatban, valamint a The Recall, a The Oak Room és a Triumph című filmekben.
Egyik legutóbbi munkája a 2025-ben bemutatott Westhampton volt, amelynek premierjén a Tribeca Filmfesztiválon is részt vett. Halála előtti hetekben a Talking to Strangers című új filmjét népszerűsítette, amelyben szintén egy cerebrális parézissel élő férfit alakított.
A színész szeptember 30-án még részt vett a film Beverly Hills-i vetítésén, október 4-én pedig egykori Breaking Bad-beli kollégájával, Luis Moncadával együtt jelent meg az Albuquerque International Balloon Fiesta rendezvényén.
Bryan Cranston, aki a sorozatban az édesapját alakította, a halálhír után a közösségi médiában emlékezett meg róla. Felidézte, hogyan fejlődött a fiatal színész a forgatások során, és milyen elkötelezetten használta később ismertségét a fogyatékossággal élők támogatására.
RJ Mitte hosszú ideje élt párkapcsolatban Kennedy Suarezzel, akivel eljegyezték egymást.


