A 46 éves tornász a 8., és egyben az utolsó olimpiáján vett részt!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A sportolók nagyrésze örül, ha életében egyszer eljuthat egy olimpiára, viszont a 46 éves üzbég tornász a nyolcadik, és egyben az utolsó olimpiáján vett részt. Oksana Chusovitina közel 30 éves karrierjét a tokiói döntős szerepléssel fejezte be.
Az olimpián általában nagyon fiatal versenyzők vesznek részt, legalábbis a 46 éves Chusovitina-hoz képest, aki már a pekingi olimpián is idősnek számított, nem hogy a mostani tokióin. A 46 éves sportoló “nyugdíjba vonulásának” az egyik oka, hogy már a 22 éves fia is idősebb, mint a legtöbb sportló, és szeretné végre a családnak szentelni az életét.
Oksana Chusovitina 16 évesen szerepelt először Indianapolisban, akkor 1991-ben aranyat nyert a csapatversenyben és ezüstöt az ugrásban.
A tokiói olimpián búcsúzó Oksanát nem csak pályatársai, hanem az egész világ méltóképp ünnepelte.
“Sírtam a boldogságtól. Hosszú időn keresztül nagyon sokan szurkoltak nekem. Kicsit vegyes érzelmekkel, de búcsút mondok a sportnak” – mondta a sportolónő. A Nemzetközi Gimnasztikai Szövetség Twitteren azt írta, hogy abban a pillanatban, amikor elbúcsúzott, “szem nem maradt szárazon”.
“Azt hiszem tényleg itt az ideje. Anya és feleség szeretnék lenni” – mondta búcsúzóul a sportoló.