Dean Comstock egy napon feleségül vette középiskolai szerelmét, azután háztulajdonos lett New York államban, és nagy tervei voltak családja jövőjével kapcsolatban. Minden egyik napról a másikra megváltozott, és úgy érezte, mintha a hullámok összecsaptak volna a feje fölött, amikor megtudta, hogy tüdőrákja van.
Minden 2023 októberében kezdődött, amikor Dean száraz köhögése nem akart elmúlni. Az orvosok tüdőgyulladásra vagy savas refluxra gyanakodtak. De 2024 augusztusában villámcsapásként jött az ítélet: 4. stádiumú tüdőrák. Dean soha életében nem dohányzott.
A prognózis lesújtó volt. Az orvosok három évet adtak neki, háromhetente kemoterápiás kezeléseket írtak elő. Dean megkérdezte, hogy szóba jöhet-e a tüdőátültetés, de azt mondták, hogy túl kockázatos. „A másik lehetőség a biztos halál volt” – emlékszik vissza most Dean, aki nemrég töltötte be a 28. életévét.
A tüdőrák a nemdohányzókat is sújthatja
„Az embereknek tudniuk kell, hogy még ha nem is dohányoznak, a tüdőrák megölheti őket” – figyelmeztet Dr. Ankit Bharat, a chicagói Northwestern Medicine mellkassebészeti osztályának vezetője és a Canning Thoracic Institute igazgatója.
2025 májusában Dean Comstockot maga Dr. Bharat műtötte meg. Mindkét tüdejét átültették, és a rákot teljesen eltávolították a szervezetéből. „Ez volt az egyetlen megoldás” – magyarázza az orvos. „Minden más kezelés kudarcot vallott. Kemoterápiát, célzott terápiákat, immunterápiát kapott, de a rák mindkét tüdejében gyorsan előrehaladt.”
Dean a People magazinnak elmondta, hogyan kezdődött az egész. „Egyik nap furcsa, száraz köhögéssel ébredtem. Azt hittem, megfázás. Az orvosok azt mondták, hogy tüdőgyulladásnak tűnik, és szteroidokat adtak. De nem akart elmúlni a köhögés, ezért elküldtek egy tüdőgyógyászhoz.”
Abban az időben Dean három munkát is vállalt: gyártásvezető volt egy gyárban, ingatlanügynök, és feleségével, McKaylával esküvőkön és rendezvényeken lépett fel. A középiskolában ismerkedtek meg, amikor Dean megkérte, hogy játsszon el egy általa komponált darabot zongorán.
2024 májusában kénytelen volt otthagyni főállását, mert már nem maradt energiája. Augusztusban, egy tüdőbiopszia után, fájdalmasan egyértelművé vált a diagnózis: 4. stádiumú tüdőrák. „Soha nem dohányoztam. Még csak cigarettát sem fogtam a kezemben soha.”
„Úgy éreztem, vége mindennek számomra. De ami a legjobban fájt, az a gondolat volt, hogy egyedül kell hagynom McKaylát. Azt mondtam magamnak: »Valakinek ott kell lennie mellette, és ennek a valakinek nekem kell lennem«” – mondta.
Dean édesanyja 2021-ben tüdőtranszplantáción esett át tüdőfibrózis miatt. A szülők megkérdezték, hogy a fiuknak is megadatik-e ugyanez az esély. Az első válasz az volt, hogy „rákos betegeken nem végeznek transzplantációt”.
Dean kemoterápiás kezelést kapott. Az orvosok azt mondták neki, hogy élete végéig „fenntartó kemoterápián” kell részt vennie, ami legfeljebb még három évig tarthat.
„Eleinte azt hittem, hogy képes leszek rá. De aztán rájöttem, hogy az „egy életre szóló” valójában csak néhány évet jelent” – mondja Dean.
Aztán a szülők nem adták fel. Felvették a kapcsolatot azzal a csapattal, amelyik elvégezte az édesanyjuk tüdejének átültetését. A chicagói Northwestern Kórházat ajánlották.
2024 novemberében Dean személyesen felhívta és üzenetet hagyott hangüzenetben. Azonnal visszahívták. Néhány nappal később maga Dr. Ankit Bharat mondta neki: „Ez az egyetlen lehetősége. Segíteni akarok magának. Azt hiszem, sikerülhet.”
Miután Dean Chicagóba érkezett, három hétig kivizsgálások során esett át. Állapota rohamosan romlott: a nap 24 órájában oxigénre volt szüksége, és már nem tudott önállóan járni, beszélni vagy zuhanyozni.
Két hónappal később felvették a sürgősségire. Másnap a transzplantációs csapat felhívta: „Dean, van tüdőnk a számodra. Holnap 7 órakor lesz a műtét. Elfogadod?” Dean nevetni kezdett: „Természetesen! Elfogadom.”
„Egy hatalmas szobába vittek, tele gépekkel. Nem sírtam, nem féltem. Készen álltam. Tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem” – mondja, visszatekintve a közelmúltjára.
Amikor felébredt, első dolga az volt, hogy egy szalvétára felírta a feleségének: „Szeretlek.” És rajzolt egy kis szívet.
Két hetet töltött kórházban, további kettőt pedig egy rehabilitációs központban. Néhány nappal azelőtt engedték ki, hogy McKaylával megünnepelték volna ötödik házassági évfordulójukat.
Még mindig hetente háromszor végez regenerálódási gyakorlatokat, de most sokkal több energiája van. „Korábban egész nap aludtam. Most egy teljes napot ki tudok tölteni, mint egy normális ember. Újra kezdődik az életem. Korábban mindig mindenkinek igent mondtam, anélkül, hogy magamra gondoltam volna. Most élni akarok, minden pillanatot élvezni. Sosem tudhatod, mikor van az utolsó napod.”
A következő öt évben háromhavonta onkológiai szűrővizsgálatokon fog részt venni. Az első vizsgálat nem mutatott ki rákra utaló jelet. „Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy élek” – mondta.
A felesége, McKayla, még mindig elérzékenyül sétáik során. „Néha váratlanul sír. Megkérdezem tőle, miért, és azt mondja: »Egyszerűen annyira örülök, hogy itt vagy.«”
