Az Underwriters Laboratories által végzett kísérlet szerint míg 40 éve még 17 percünk lett volna arra, hogy elhagyjunk egy égő épületet, ma már alig 3 percünk van erre. A válasz pedig a szintetikus anyagok használatában rejlik.
A kísérlet során két szobát gyújtottak fel, az egyiket az 1970-es évekbeli, a másikat modern berendezéssel.
Az 1970-es években a házakat még tömör fából építették, a berendezéshez pedig szintén természetes anyagokat például pamutot, gyapjút és bőrt használtak, így tűz lassabban terjedt, értékes időt adva a menekülésre.
Manapság azonban szinte minden – kezdve a kanapéktól és szőnyegektől, a matracokon, függönyökön át a dohányzóasztalokig – szintetikus, kőolajalapú anyagokból készül. Ezek gyorsabban meggyulladnak, nagyobb hőmérsékleten égnek és sokkal több mérgező gázt bocsátanak ki.
A kísérletben 30 percig tartott, amíg a régimódi, természetes anyagokkal berendezett szoba teljesen leégett, a modern berendezésű szobában azonban minden a lángok martalékává vált mindössze alig 3 perc alatt.
Ráadásul nem az idő az egyetlen szempont. A modern anyagokból táplálkozó tüzek több mérgező füstöt – köztük szén-monoxidot és hidrogén-cianidot – termelnek, amelyek már azelőtt cselekvésképtelenné tehetnek, hogy a lángok közelébe érnénk. Így valójában nem az égési sérülések, hanem a füst belélegzése a vezető halálok az otthoni a lakástüzek esetében.
Ezért a működő füstérzékelők és a begyakorolt menekülési terv fontosabb, mint valaha. Ha tehetjük, szereljünk érzékelőket minden emeletre, és minden hálószobába.
Ezek mellett a karbantartás is fontos – ellenőrizzük havonta a füstérzékelők működését, cseréljük ki bennük rendszeresen az elemeket, és körülbelül 10 évente cseréljük le az érzékelőket. Ezenkívül az is elengedhetetlen, hogy a család minden tagja tudja, mi a teendő egy helyzet esetén.


