Arlyne Frankel marketing és adománygyűjtési tanácsadóként dolgozott, mielőtt 79 éves korában nyugdíjba ment volna. Ekkor már elvált, a gyerekei felnőttek, és már unokái is voltak, és úgy döntött, valóra váltja élete egyik legnagyobb álmát, amire korábban nem volt lehetősége – megszerzi az egyetemi diplomáját.
Bár 1954-ben, 18 évesen beiratkozott az egyetemre, végül nem tudta befejezni a tanulmányait, mert anyagi nehézségei adódtak, ráadásul tanulási zavarral is küzdött, ezt azonban akkoriban még nem diagnosztizálták nála.
Arlyne most 85 éves, és nemrég kitűnő eredménnyel végzett a Florida International Universityn. Ráadásul a bat-micváját is megünnepelte, amire korábban szintén nem volt lehetősége.
„Először arra gondoltam, hogy keresek egy másik munkát, mert eredetileg azt terveztem, hogy a halálom napjáig dolgozni fogok. Aztán mérlegeltem, és úgy döntöttem, nem megyek vissza dolgozni. Arra gondoltam, hogy ki fogom élvezni az életet, és megvalósítom az álmaimat” – magyarázta a nő.
Az egyik első dolog, amit szeretett volna, a bat-micva szertartás volt, ami a zsidó vallásban a felnőtté válás megünneplése, de kamaszkorában nem került sor rá. Az ünnepségen pedig bejelentette, hogy hamarosan egy másik álmát is megvalósítja, és visszamegy az egyetemre.
Annak idején a Bostoni Egyetemen kezdte el a tanulmányait, de végül nem szerezte meg a diplomát. „A második év végén feladtam, és abbahagytam” – mondta Frankel. „Anyagi problémáim voltak, és néhány egyéb dolog is közrejátszott. A rossz jegyeim nem motiváltak, és nehézségeim voltak a tanulásban.”
Amikor 80 évesen újra beiratkozott az egyetemre, megtudta, hogy tanulási zavarokkal küzdött, és utólag úgy gondolja, ez is közrejátszhatott abban, hogy korábban feladta.
„Nem diagnosztizált tanulási zavarom volt, ezért azt hittem, egyszerűen csak nem vagyok elég okos. Nem volt senki, aki meg tudta volna mondani, mi történik velem, ezért feladtam” – magyarázta.
Ennek ellenére soha nem hagyta, hogy az egyetemi végzettség hiánya visszatartsa őt. Mindig is keményen dolgozott, és végül sikeres is lett a szakmájában. De nem volt könnyű dolga.
„Az érzés, hogy nem vagyok elég jó, megmaradt bennem. Aztán New Yorkba költöztem, és rengeteg munkám volt, mert keményen dolgozom, és sok mindent meg kellett tanulnom az életről. Egy kisvárosból jöttem, és apránként értem el a dolgokat. Nagyon bátornak kellett lennem és hinnem kellett magamban. A sikereimből és a kudarcaimból tanultam. Minden munkámmal egy kicsit többet tanultam. Nagyon-nagyon keményen dolgoztam, és sok extra időt fektettem be” – mondta.
De amikor 80 évesen visszament az egyetemre, teljesen más élményben volt része, mint korábban.
„A professzorok szerettek, mert intergenerációsssá tettem a beszélgetést. Olyan nézeteim voltak, mint egyetlen másik diáknak sem, mivel én már éltem az életet. Teljesen más tapasztalataim voltak, mint egy 23 évesnek. Olyan gondolatokat tudtam megosztani velük, amit senki más nem képviselt” – mondta.
Most, hogy megszerezte a diplomát, Frankel új célt tűzött ki maga elé.
„Motivációs előadó szeretnék lenni. Nem csak az iskolába való visszatérésről akarok beszélni, hanem mindenről, amire az emberek általában azt mondják: Túl öreg vagyok ehhez. Én azért vagyok itt, hogy elmondjam: Soha nem késő! Jó előadó vagyok, szeretek beszélni, és úgy gondolom, motiválhatom az embereket. Ha tudsz levegőt venni és gondolkodni, akkor még nem késő” – mondta.
