84 éven át rejtély övezte a három kislányt, akiknek sikerült megmenekülniük a holokauszt elől, és akikről egy híres fénykép is készült. A kép a londoni Liverpool Street pályaudvaron készült, és az évek során ikonikussá vált, múzeumokban, kiállításokon és kiadványokban is megjelent. De csak nemrég derült ki, hogy ki is valójában a képen látható három kislány – írja a BBC.
A Németországból elmenekült három lány fényképét Martin Gilbert történész is közzétette „Never Again” című könyvében, és a képen szereplő egyik lány itt fedezte fel azt, miután nyugdíjba ment.
Inge Hamilton (lánykori nevén Adamecz) mindössze 5 éves volt, amikor nővérével, Ruth-tal Angliába érkeztek a náci Németországból, Breslauból, a mai lengyelországi Wroclawból. Édesanyjuk, és kishúguk azonban nem volt ilyen szerencsés, ők az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba kerültek, ahol életüket vesztették.
A most 89 éves Inge azt mondta, nem tudott a fotó létezéséről, és arra sem emlékezett, mikor készülhetett. A nő csak véletlenül fedezte fel a képet, és a könyvből tudta meg, hogy ő és a 2015-ben elhunyt nővére a Kindertransport szimbólumai lettek egy harmadik, ismeretlen kislánnyal együtt. A szervezett mentőakció során 1939-ben az Egyesült Királyság közel 10 000, túlnyomórészt zsidó gyereket fogadott be Németország, Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország területéről.
„Nagy meglepetés volt. Nem tudom, ki a harmadik lány a babával. Soha nem tudtam, hogy ki lehet ő” – mondta Inge.
Ki a harmadik kislány, kezében a babával
A babás kislány valójában a 10 éves Hanna Cohn volt, aki a németországi Halléból érkezett ugyanazzal a vonattal, mint a nővérek, ikertestvérével, Hansszal, aki később a Gerald nevet viselte.
Hanna emlékezett magára az utazásra és a babájára, de arra, hogy az állomáson kép készült róluk, ő sem emlékezett.
Hanna 2018-ban halt meg, de egy interjúban, amit a Londoni Egyetemnek adott, elmesélte a történetét. „Emlékszem, hogy átutaztunk Hollandián, és néhány kedves hölgy péksüteményeket meg limonádét adott nekünk. Azzal a vonattal érkeztünk meg Harwich-ból a Liverpool Street állomásra. Az ülések kárpitozottak voltak, nem egyszerű faülések, és nagyon aggódtam, hogy tévedésből az első osztályon ültünk. Tudom, hogy egy nagy csarnokban kötöttünk ki. A kezemben volt egy baba, akit Evelynnek neveztem” – mesélte.
A három lányról készült képet a Kindertransport 50. évfordulója alkalmából a londoni Camden Libraryben állították ki – itt fedezte fel azt Hanna ikertestvére.
Hannának szintén ikrei születtek, két lány, Debbie és Helen Singer, akik bevallották, hogy az édesanyjuk mindig is kíváncsi volt rá, ki lehetett a másik két lány, akikkel együtt lefotózták.
„Amikor megláttuk a képet, amin ott állt a copfjával és a babájával, édesanyánk azt kérdezgette: Vajon ki lehet a másik két lány?” – mondta Debbie.
Több mint 80 évvel a fotó születése után Hanna lányai végre megtudták az igazságot, miután felfedeztek egy BBC által készített podcastot.
„Holokauszt Emléknap volt, és egy barátom küldött egy linket egy BBC cikkről. Azon gondolkoztam, vajon miért küldhette ezt nekem. Lefelé görgetve megláttam édesanyám képét és a másik két lány, Ruth és Inge nevét” – idézte fel Helen. „Annyira izgatottak voltunk. Írtam egy üzenetet Debbie-nek, hogy megtaláltam a lányokat.”
Idén áprilisban a néhai Hanna Cohn lányai találkoztak Ingével, a londoni Imperial War Museumban, ahol a fénykép több mint 20 éve látható, hogy többet tudjanak meg a két családról és arról, hogy mi történt a fotó elkészülte után.
„Inge különleges személy az életünkben. Azt hiszem, anya nagyon büszke lenne ránk. Mindig a két kislányáról beszélt, és sokat jelentene neki, hogy megtaláltuk őket” – mondta Debbie.