Brandon Neal, egy autista tinédzser, aki egy sikertelen csípőműtét után nyolc évig kénytelen volt tolószékben ülni, végre újra segítség nélkül sétálhatott.
A történet két évvel ezelőtt terjedt el az interneten egy videónak köszönhetően, ami azt a pillanatot mutatja be, amikor az autista tinédzser nyolc év után először segítség nélkül először sétált pár lépést segítség nélkül.
A texasi Brandon Neal 2011-ben esett át csípőműtéten, egy deformitás kijavítása érdekében. Neal gyermekkorától kezdve számos egészségügyi kihívással nézett szembe.

Hat hónapos korában sárgaságos lett, és rendkívül sovány volt. Ráadásul nem tudott felülni, felállni, egyik oldaláról a másikra fordulni, vagy szemkontaktust teremteni.
Ötéves korában kancsalságot diagnosztizáltak nála, aminek korrigálása öt műtétet igényelt. Miközben Brandon családja megpróbálta kideríteni, mi okozza a fiuk problémáit, lassan megtanították, hogy kell használni a WC-t, és összefüggő mondatokban beszélni.
Végül 2010-ben fény derült egy génmutációra , és néhány röntgenfelvétel után egy orvos megállapította, hogy a fiú jobb csípője elmozdult a helyéről.

A következő évben a fiút megműtötték, hogy helyrehozzák a csípője deformáltságát. Bár a műtét sikeres volt, és volt remény arra, hogy Brandon újra tud majd járni, a dolgok hónapokkal később rosszabbra fordultak.
Az autista fiú még mindig nem tudott járni, annak ellenére, hogy az orvosok biztosították e felől a szülőket, így nem maradt más választás, mint a kerekesszék használata. Nyolc évvel a tragikus esemény után az autista tinédzser szülei azzal a választással szembesültek, hogy vagy új tolószéket kell vásárolniuk a fiuknak, vagy fizikoterápiával próbálkoznak, hogy újra megtanulhasson járni.
Ez utóbbi jobb választásnak tűnt, és a szülők beíratták Brandont terápiára a Special Strong egyesületnél. A fiú három hónapig dolgozott együtt Daniel Stein terapeutával, és ezután úgy döntöttek, kipróbálják, képes-e segítség nélkül járni.
Stein lefilmezte a szívmelengető pillanatot, és megosztották a „Special Strong” hivatalos Facebook oldalán. A felvételen az látható, ahogy Brandon Neal bár botorkálva és bizonytalanul, de egyedül sétál, miközben Stein a kamera mögül biztatja.
A fiú azt kérdezi: „Büszke vagy rám?” – mire a terapeutája természetesen igennel felel.
A videó leírásában Stein azt is elmagyarázta, hogy Brandon azt mondta neki, szeretne egy barátnőt, de senki sem szerette őt, mert nem tudott járni. Ezután azonban jobbra fordultak a dolgok. Brandon végül visszament az iskolába, és önállóan járt tolószék, mankók vagy járókeret nélkül.
Brandon Neal története bátorítást és inspirációt nyújthat mindazoknak, akik hozzá hasonlóan nehézségekkel küzdenek. Az ő esete azt mutatja, hogy akaraterővel és eltökéltséggel bárki megvalósíthatja az álmait.