A Delaigle házaspár 7 évtized elteltével is a végsőkig szerette egymást, míg az elmúlás szigorú forgatókönyve közbe nem szólt.
A 94 éves Herbert Delaigle július 12-én hajnali 2:20 perckor hunyt el. Rá 12 órára, déli 2:20 órakor szeretett felesége, a 88 éves Frances is követte őt.
Az idős házaspár a múlt évben ünnepelte házasságának 70-ik évfordulóját, és az ennek apropóján készült riportban Herbert elárulta, hogy egy kávézóban ismerkedtek meg:
„Frances egy White Way Cafe nevezetű kis kávézóban dolgozott Waynesboroban. Csak néztem, ahogy ki-be járkál és nem tudtam a szemem levenni róla. Aztán egyszer végül felbátorodtam és megkérdeztem nem-e volna kedve valamikor velem elmenni egyet valahova.” – mondta a férj.
Egy évnyi randevúzás után Herbert feltette a nagy kérdést Francesnak:
„Megkérdeztem, hogy elfogadna-e engem férjéül és ő azt felelte hát hogyne.”
Herbert szerint az esküvőt szinte lefújták, mivel majdnem egy órás késéssel érkeztek meg a templomba.
„Herbert mindig késik” – magyarázta Frances az interjúban.
A házaspár gyászjelentőjében megemlékeztek arról, hogy Herbert közel 22 évet szolgált az Egyesült Államok oldalán alhadnagyként a II. Világháború során. Frances ráadásul még 6 évet Németországban is élt csak azért, hogy férje mellett lehessen.
A házaspár 6 gyereknek adott életet, és idáig 16 unokájuk, 25 dédunokájuk, és 3 ükunokájuk született. Vajon mi lehetett a sírig tartó szerelmük titka?