Millie Cann szomorú története, egy rutin ultrahang vizsgálaton kezdődött, amikor az orvos többször is elhúzta a készüléket a kismama hasán, mint aki nem hisz a szemének. Millie ugyanis ezt a vizsgálatot megelőzően három héttel azt a nagyszerű hírt kapta, hogy egypetéjű ikergyerekei fognak születni.

"7 hónapig hordtam a babámat, tudva, hogy meg fog halni, hogy megmentsem az ikertestvérét"

Ez a hír nagy örömmel töltötte el a fiatal párt, mivel tudatában voltak annak, hogy családjukban termékenységi problémák voltak. És ennek ellenére alig 6 hónapnyi próbálkozás után, Millienek sikerült teherbe esnie.

Millie rendszeresen járt vizsgálatokra, és amikor betöltötte a 10-dik hetet, boldogan ment az édesanyjával az első ultrahangos vizsgálatra. Most az ő története következik a saját szavaival.

„Édesanyámmal meghatottan néztük az előttünk lévő monitort, amikor az orvos hirtelen elhallgatott. Újra és újra elhúzta a készüléket a hasam egyik oldalán, a monitort maga felé fordította és csak hallgatott… Majd felállt és azt mondta, hogy ki kell kérje egy másik kolléga véleményét is a látottakkal kapcsolatosan.

Soha nem éreztem olyan mértékű félelmet még életemben, mint akkor!

Nem tudtam mi történik, de csak arra tudtam gondolni, hogy valami rossz történt a babákkal, és a megérzésem sajnos be is igazolódott. Az orvos amikor visszatért, közölte velem, hogy az ikrek közül az egyik gyerek anencephaliaban szenved, ami a magzat agyának és a koponyájának egy fejlődési rendellenessége, melynek eredményeként az agyvelő hiányzik. Ez az idegcső fejlődési rendellenessége, amely súlyos zavarokat okozva a magzat fejlődésében, egyenesen összeegyeztethetetlen az élettel. – mondta az orvos.

Az orvos szavai teljes mértékben sokkoltak bennünket. Másnap a Tooting-i Szent György kórház egy szakorvosával találkoztunk, aki szintén megerősítette a szomorú diagnózist, és felvázolta számunkra a lehetőségeket. A beteg magzat abortusza, sajnos nagy kockázatnak tette volna ki az egészséges magzatot is, mivel ugyanazon a magzatburkon osztoztak mindketten.

"7 hónapig hordtam a babámat, tudva, hogy meg fog halni, hogy megmentsem az ikertestvérét"

De ez a lehetőség fel sem merült bennünk, hogy veszélyeztessük az egészséges babánk életét. A döntésünk az volt, hogy kihordom a beteg magzatot is, annak tudatában, hogy a szülést követően sajnos meg fog halni.

Így életünknek az a szakasza, melynek a legszebbnek és a legboldogabbnak kellett volna lennie, egy valóságos rémálommá vált. Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, ahogyan a környezetünk is, hogy egyik gyerekünket el fogjuk veszíteni.

Ebben a szomorú helyzetben a munkámra igyekeztem összpontosítani, egy értékesítési csapat vezetőjeként, és elkezdtük a baba szerveinek adományozási folyamatát is.

Ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha is meg kellett tennem!

Várandóságom ideje alatt, igyekeztem kerülni az emberek társaságát, mivel nehezen viseltem a feltett kérdéseket. Ha mégis szembe kellett néznem ezekkel, igyekeztem a legtermészetesebb módon azt válaszolni, hogy jól vagyok.

Amikor a 20-dik hétbe léptem, a férjemmel, Lewis-al közösen úgy döntöttünk, hogy nevet adunk a kisbabáinknak, Callie-nek és Skye-nak.

Azt mondták, hogy Skye várhatóan csak néhány percet tölthet velünk ebben a földi létben – ennek ellenére három közösen eltöltött órát adott számunkra az élet.

Számunkra nagyon fontos volt, hogy nevet adhassunk neki: és az, hogy megszülethetett, három órát köztünk lehetett és megtarthattuk őt emlékezetünkben. Callie második neve Rose, akárcsak az én középső nevem, akit egy gyerekkori barátnőm után neveztünk el.

A terhesség öt hónapján keresztül azzal a tudattal kellett élnem, hogy az első találkozásom Skyee-al, egyben az utolsó is lesz. Rendkívül nagy teher volt, és utólag visszagondolva, talán segített volna, ha részt vettem volna a hozzám hasonlók csoportjának a terápiáin.

2015. április 29-én, a terhességem 30-dik hetében beindultak a fájások, miközben egy baráti vacsorán vettünk részt.

Mivel elment a magzatvíz, azonnal a kórházba siettünk, ahol császármetszést végeztek, és megszülettek a lányaink: Callie és Skye.

Habár az orvosok csak pár percet jósoltak Skye számára, három csodálatos órát töltött közöttünk.

Bármit megadnék, ha visszapörgethetném az idő kerekét, és a karjaimban tarthatnám őt! Mivel azonban komoly műtéti beavatkozáson estem keresztül, ez nem adatott meg számomra, hogy kezemben tarthassam az alig 1,9 kg-os kislányomat.

Ez volt életem legszomorúbb napja!

Sajnos Skye szerveit nem tudtuk eladományozni, ahogyan szerettük volna, mivel koraszülött volt.

Callie-t harmadik nap láttam először, és egy rendkívül erős kötelék alakult ki köztem és az alig 2,1 kg-os csöppségünk között.

"7 hónapig hordtam a babámat, tudva, hogy meg fog halni, hogy megmentsem az ikertestvérét"

Callie-t az intenzíven ápolták közel hat hétig

Skye temetésének napja reggelén bementünk Callie-hez a kórházba. Ott egy szintén ikreknek életet adó anya, pedig azzal állt szembe velem, hogy: „Olyan szerencsés vagy, hogy csak egy gyereked van, hiszen kettő már nagyon zajos!”

Szomorúan elmosolyodtam, visszatettem a kislányomat a kiságyba és azt mondtam halkan, magamban: „nem is tudod, hogy mit beszélsz!”

Amikor hazaértem a kórházból, egy kis lila pillangót nyomtattam, azzal a szándékkal, hogy másnap felragasztom a kislányom kórházi kiságyára, ezzel jelezve, hogy elveszítette a testvérét.

Másnap a kórházban újból találkoztam azzal az anyukával, és éreztem, hogy rendkívül szégyelli, amit azelőtt való nap mondott nekem.

A kis lila pillangót megosztottam a közösségi oldalamon is, és a következő napokban kilenc hasonló tragédiát átélő édesanya keresett meg. Ez eredményezte aztán, hogy amikor végre hazavihettük Callie-t a kórházból, létrehoztuk a Skye High Alapítványt.

Azóta eltelt több mint öt év, és még mindig megkeresnek bennünket a világ különböző tájairól, és kis lila pillangók ott vannak a Hawaii-i, a Kalifornia-i, a New York-i, a Texas-i, az Ausztráliai, az Új Zéland-i és a Nagy Britannia-i kórházak kiságyain.

Mi pedig azóta minden évben, május 11-én megemlékezünk Sky-ról.

Erre a napra mindig valami különleges dolgot tervezünk Skye emlékére. És azért ezen a napon, hogy Callie születésnapja ne legyen minden évben egy szomorú nap.

"7 hónapig hordtam a babámat, tudva, hogy meg fog halni, hogy megmentsem az ikertestvérét"

Az általunk létrehozott Sky High Alapítvány, pedig továbbra is egy Nagy Britanniában bejegyzett karitatív szervezet, mellyel magasztos terveink vannak a jövőben.”

Fotók: Millie Cann/Skye High Foundation

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.