Biztosan te is találkoztál már olyan emberrel, aki egyszerűen nem bírja elviselni, ha nincs igaza, legyen szó akár csak egy kisebb félreértésről, akár egy komolyabb vitáról.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A legtöbb ember nem szeret vitatkozni, és igyekszik elkerülni a fölösleges konfliktusokat, de vannak olyanok, akik egyszerűen nem bírják elviselni, ha nem az övék az utolsó szó, és addig nem engednek, amik ők maguk befejezettnek nem nyilvánítják a vitát.
Vannak, akik csak azért vitatkoznak, hogy hallják a saját hangjukat, míg mások úgy érzik, az ő véleményük fontosabb másokénál. Ez a túlzott fontosságérzetből fakad, és egomániás személyiséghez vezethet.
A Myers–Briggs-típusindikátor négy dimenzió mentén csoportosítja az embereket, ezek pedig a következők: introvertált-extrovertált, érzékelő-intuitív, gondolkodó-érző és megítélő-észlelő. Ezek alapján 16 személyiségtípust különböztethetünk meg. Függetlenül attól, mi a háttérben álló ok, bizonyos Myers-Briggs személyiségtípusok hajlamosabbak lehetnek a vitatkozásra.
A 6 Myers–Briggs-típus, aki a leginkább hajlamos a vitára!
1. ENFP (Extrovertált, Intuitív, Érző, Észlelő) – A bajnok vagy kampányfőnök
Az ENFP típusok nem bánják, ha egy kicsit feszegetik a határokat, amikor vitába keverednek. Ők azok a típusok, akik csak azért veszekednek veled, mert unatkoznak, de ha közel állsz hozzájuk, nincs miért aggódnod, általában nem robbantanak ki olyan vitákat, amik árthatnak a fontos kapcsolataiknak. Ha azonban nem állsz különösebben szoros viszonyban velük, készülj fel rá, hogy kioktató stílusban beszélnek veled.
2. INTJ (Introvertált, Intuitív, Gondolkodó, Megítélő) – Az építész
Ez az a személy, aki soha nem riad vissza egy jó vitától. Imád rendkívül tájékozott lenni azokban a dolgokban, amik iránt érdeklődik, így ha vitába keveredsz vele, készülj fel rá, hogy az hosszú lesz. Bár nyitott arra, hogy meghallgassa a mondanivalódat, addig nem adja fel, amíg úgy nem érzi, hogy tanított neked valamit, vagy befolyásolta a véleményedet.
3. ENTJ (Extrovertált, Intuitív, Gondolkodó, Megítélő) – A parancsnok, vagy a vezető
Ha nem szereted, ha hülyének néznek, vagy lekezelően beszélnek veled, akkor ezeket az embereket mindenképpen kerülnöd kell. Ők is olyan csoportot alkotnak, akik csak a vita kedvéért vitatkoznak, és ha csak megsejtik, hogy valami butaságot mondhatsz, azt komolyan megfizettetik veled. Ezek a viták könnyen elfajulhatnak, akár a könnyekig is.
4. ENTP (Extrovertált, Intuitív, Gondolkodó, Észlelő) – A vitázó
Ez egy másik személyiségtípus, aki szeret vitázni, az ENTP-k szívesen feszegetik a határokat, és kíváncsiak rá, meddig tudnak elmenni egy vitában, mielőtt a másik fél megtörne. Ebben a helyzetben azonban nincs minden veszve. Gyakran előfordul, hogy miután kimondták az utolsó szót, hátradőlnek, átgondolnak mindent, ami elhangzott, és ők maguk is levonják a tanulságokat.
5. ESTJ (Extrovertált, Érzékelő, Gondolkodó, Megítélő) – A vezető vagy végrehajtó
Ezek a viták nagyon gyorsan elmérgesedhetnek. Az ESTJ típus gyakran már azelőtt frusztrálttá válik a másik féllel szemben, mielőtt annak esélye lenne szóhoz jutni. Nagyon nyersek, és ha kell, fájdalmasan nyilvánvalóvá teszik számodra, hogy szerintük tévedsz. Sőt, azt sem bánják, ha egy kissé agresszíven zárják le a vitát.
6. ISTP (Introvertált, Érzékelő, Gondolkodó, Észlelő) – A virtuóz
Ezeket az embereket jó szándék vezérli, de nem a megfelelő módon járnak el. Mivel szeretnek egyedül lenni, gyakran gorombának és elutasítónak tűnhetnek, amikor megpróbálsz velük valamit megbeszélni. Ha az ISTP úgy gondolja, hogy valamiben tévedtél, félbeszakít, és visszatereli a beszélgetést önmagára. Általában még azelőtt véget vetnek a vitának, hogy egyáltalán elmondhatnád a véleményedet.