Mivel a pénzügyi alapismereteket a legtöbb iskolában nem tanítják, így a szülőkre hárul az a feladat, hogy a pénzzel való bánásmódot megtanítsák a gyermekeiknek.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Legyünk őszinték magunkhoz, nem minden szülő jó pedagógus, és akit nem tanítottak meg a pénzzel való helyes bánásmódra, az nem lesz képes a gyermekeinek sem átadni a tudást és tapasztalatot. Ráadásul előfordulhat az is, hogy amit a szülők tanítottak annak idején, azok napjainkban már nem érvényesek. Ilyenek az alábbiak:
Csak vészhelyzet esetén használjuk a hitelkártyát: sokan követték ezt az aranyszabályt, és sokáig úgy kerülték a hitelkártyát, mint a pestist. Pedig a hitelkártya által, alacsony költséggel vagy akár költségmentesen áthidalható a következő havi fizetésünkig hátralévő idő, sőt, olcsón megúszhatjuk a banki lekötésünk lejáratáig megmaradt időt anélkül, hogy oda lenne a betét után járó kamat.
A jobb oktatás jobb munkahelyet garantál: sokfelé hallani, hogy a drágább oktatás, a magániskolák és magánegyetemek biztos munkahellyel kecsegtetnek, hisz sokkal magasabb a színvonal, és az ebből fakadó elhelyezkedési lehetőségek. Ám ez az állítás sem mindig igaz, és azt sem szentségtörés kijelenteni, hogy a jó szakmunkásképző sok esetben jobban fizető munkahelyet jelenthet, mint a méregdrága magánegyetem.
Befektetni kockázatos, tartsuk a pénzünket a bankban: a megtakarítási folyószámla és a hozzá hasonló takarékossági konstrukciók elengedhetetlenek a napi anyagi szükségletek költséghatékonyabb finanszírozásához, ám ha hosszú távon gondolkodunk, és nagyratörő terveink is vannak, nem fogjuk azokat elérni, ha a pénzpiacon kívül, egy bankban tartjuk a pénzünket. Leon Shirman pénzügyi tanácsadó szerint egy befektető számára a legtöbb esetben az egyetlen mód a gondtalan nyugdíjas évek biztosítására nem más, mint a kockázatosabb eszközökbe (pl. ingatlan) való befektetés.
Dolgozzunk meg keményen a pénzünkért, mert megéri: Rachel Hernandez befektetési szakértő egyik könyvében arról mesél, hogy gyerekkorában az édesapja mindig azt mondta neki, hogy a pénz érdekében mindig meg kell dolgozni. Ám soha nem tanított meg arra, hogyan őrizze meg a pénzt saját maga számára, és hogyan is dolgozzon ahhoz, hogy elegendő mennyiségű pénze legyen. Hernandez ugyan keményen dolgozott, ám a kapott pénzösszeg sohasem halmozódott fel. A kemény munka valóban elengedhetetlen az anyagi sikerességhez, ám a saját pénzügyeink menedzselése és a befektetési alapismeretek nélkül nehéz nagyobb anyagi haszonra szert tenni.
Pénzen nem vehetünk boldogságot: fizikailag ugyan képtelenség boldogságot vásárolni, ám számos kutatás kimutatta, hogy a magasabb életszínvonal nagyobb elégedettséggel jár. Gondoljunk bele, sokkal nyugodtabbak vagyunk, ha tudjuk, hogy elegendő mennyiségű pénz van a számlánkon,és megerőltetés nélkül ki tudjuk fizetni a számláinkat, és egyéb kiadásainkat. Ahogy Feldmár András pszichoterapeuta mondta egy interjúban: a pénz ugyan nem boldogít, de lehetővé teszi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz.